Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közlekedési káosz: újabb útlezárások Budapesten

Hétfőn folyatódnak az útfelújítások a fővárosban, ezért újabb forgalomkorlátozásokra, helyenként teljes útlezárásra kell számítani - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.


Dátum: 2005-06-27 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:00.572397, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Podmaniczky Program keretében lezárják a III. kerületben az Árpád fejedelem útját a Zsigmond tér és Árpád híd közötti szakaszon, a VI. kerületben a Király utcát a Lövölde tér és Vörösmarty utca közötti szakaszon, valamint a VII. kerületben a Bethlen Gábor utca egyik oldalát a Baross tér és Damjanich utca közötti szakaszon.

Lezárják továbbá a X. kerületben a Mádi utca egyik sávját a Gitár utca és Kada utca közti szakaszon, a XII. kerületben a Márvány utcai vasúti felüljárót teljes szélességében, a XIV. kerületben a Szugló utca egy részét félpályán, a XV. kerületben a Szentmihályi út egy részét, a XVII. kerületben a Szabadság utcát a Ferihegyi út és Lőrinci út közti szakaszon és a XXI. kerületben az Ady Endre utca egy részét.

A szakértő szerint is káosz van a fővárosban

A fővárosban élők és naponta közlekedők már szinte észre sem veszik, hogy krátereken, útlezáró táblákon át vezet mindennapi akadályfutásuk. Aki ritkábban jár Budapesten és ráadásul a téma szakértője is, mint dr. Pataki Csaba közlekedéssel foglalkozó szakjogász, az már a felháborodásán túl a teendőket is megfogalmazza.

- Hazánkban a forgalomszervezés meglehetős kritikával illethető. Teljesen érthetetlen, hogy Budapesten most, az idegenforgalmi főszezon közepette sok főútvonalat újítanak föl, és metrót átépítenek. Álságos az a hangoztatott nézet, hogy a közlekedők megtalálják úgyis az elkerülő mellékútvonalakat, nem beszélve a külföldiekről, akik térkép alapján főútvonalon közelítik meg úticéljukat. Nincs az útfelújításokról térkép sem kiadva, így még a helyi lakosok sem tudnak megfelelő módon eligazodni. Budapesten hiányos a forgalomellenőrzés, és kritika illeti a forgalmi jelzőtáblák beállítását is. Én azt hiszem, hogy Budapest forgalomszervezése nincs kellően megoldva. Vagy nem engedik érvényesülni a szakembereket, vagy valami más érdekek vezérlik a budapesti közlekedésnek ezen minősíthetetlen szinte való tartását - mondta Pataki Csaba.

- Mondhatjuk azt, hogy közlekedési káosz van most a fővárosban?

- Ezt közlekedési szakember szemével abszolút mondhatjuk, és ez tarthatatlan.

H. Tóth Andrea, Magyar Rádió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek