Hatvan éves fennállását ünnepelte az ENSZ
Az Egyesült Nemzetek Szervezete az alapító dokumentum aláírásának 60. évfordulóját ünnepelte San Franciscóban, az alapító okirat aláírásának hajdani színhelyén.
Dátum: 2005-06-27 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:00.885077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A ceremónia után az ENSZ több tisztségviselője hangsúlyozta, hogy a világszervezet megérett a reformra, amit már egy szeptemberre tervezett nagyszabású New York-i találkozón meg lehetne kezdeni.
Az ENSZ-főtitkár, Kofi Annan helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ vezetői történelmet írhatnak, ha felsorakoznak a főtitkár reformtörekvései mögé.
MR - fideszfrakcio.hu