Hatvandolláros lélektani szinten az olaj hordónkénti ára
A New York-i árutőzsdén csütörtök után pénteken is elérte a hordónkénti 60 dolláros határt a kőolaj ára a legközelebbi határidőre, ami a legmagasabb érték a kontraktus 1983-as bevezetése óta - írja a Napi Gazdaság.
Dátum: 2005-06-27 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:01.854127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zárásra ugyan valamelyest mérséklődött az ár, de a Bloomberg által megkérdezett elemzők fele e hétre újabb drágulást valószínűsít, míg csökkenésre csak egyharmaduk számít. Az elmúlt egy hónapban 21 százalékkal drágult az olaj, döntően azon félelem hatására, hogy az egyesült államokbeli finomítási kapacitás szűkössége miatt ellátási gondok léphetnek föl.
A finomítók ugyanis most az üzemanyag-kereslet kielégítésére koncentrálnak, így fennáll a veszély, hogy nem tudnak elegendő fűtőolajat felhalmozni a hideg időszak beköszöntéig tartó hónapokra. Az áremelkedést csak az tudná megállítani, ha a kereslet gyengülésére utaló jelek merülnének fel, ilyesmit azonban a piac - egyelőre legalábbis - nem tapasztal.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint a világ olajiparának 2030-ig 3 ezer milliárd dollár összértékben kellene beruházásokat végrehajtani a kitermelés és a finomítás terén, hogy fedezni tudja a keresletet.
Ez évi 107 milliárd dollárt jelent, ehhez képest az öt legnagyobb jegyzett olajtársaság - Exxon Mobil, BP, Shell, Chevron és Total - tavaly együttesen 85 milliárd dollár nyereséget jelentett. A Moody's hitelminősítő cég pénteken közzétett jelentése szerint a jelenlegi már a negyedik olajár-inflációs időszak 1969 óta. A korábbiaknál ellentétben azonban a kockázatok most jelentősen kisebbek, mert a hitelfelvételek költségei a monetáris környezet enyheségének következtében sokkal alacsonyabbak.
mno.hu - fideszfrakcio.hu