Kilátástalan helyzetekben is helyt kell állnunk
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület augusztus 24-i, Nagyváradon megtartott nőszövetségi találkozóján előadást tartott Lévai Anikó. Hangsúlyozta: összetartozásunk sokkal mélyebb magyarságunk, keresztény hitünk révén. A várad-újvárosi református templomban egybegyűlteket Orbán Viktor is köszöntötte.
Dátum: 2002-08-27 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3680
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:06.589412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mintegy 850-en vettek részt a nőszövetségi találkozón. Érkeztek meghívottak Kárpátaljáról, Magyarországról, valamint természetesen Erdélyből, és szerte a Partiumból. A konferencia kezdetén Tőkés Lászlóné köszöntötte a nemzet miniszterelnökének feleségét, Lévai Anikót, s hangsúlyozta: "mi, asszonyok tudjuk, áldozatos munkával járt az elmúlt négy esztendő, s hogy mit jelent négy gyermek nevelése, különösen egy elfoglalt férj mellett."
Lévai Anikó szólt arról, hogy továbbra is figyelemmel követik a Partiumban történő eseményeket. Legutóbb a népszámlálás aggasztó adatait követték nyomon. Hangsúlyozta: "közösek a gondjaink, de az örömeink is. Az összetartozásunk sokkal mélyebb: a magyarságunkon, keresztény hitünkön alapul.
Mi, nők arra vagyunk teremtve, hogy kilátástalan helyzetekben is helytálljunk. A sikert sokszor követi kudarc. Hittel, életfilozófiával, reménykedéssel képesek vagyunk megőrizni belső tartásunkat." Előadásában kitért arra, hogy a mai kor hibája: a "nagy hitelező" állandóan azt sugallja, hogy mindig szépnek, sikeresnek kell lenni. Csak egyre nem tanít meg: a kudarc elviselésére. Fel kell készülni a nehézségekre, s fontos az érzelmi vértezet, a személyes példaadás. A nevelés bölcsője a család, és az iskola mellett az egyház. A modern, posztmodern világban fontos, milyen a jogtudatunk, a szabadság és a korlátok kérdése. "Mindent lehet, de csak a jót szabad. A jogon túl minden emberre érvényes a tízparancsolat. Tudatosítani kell a gyermekeinkben, hogy nem tehetünk meg mindig mindent. Hiba lenne azt gondolni, hogy az útjelző táblák akadályoznak minket a szabadságunkban", fogalmazott Lévai Anikó.
Kifejtette: fontos, hogy nemzeti közösségünk értékes részének érezzük magunkat. S akkor sem lehet föladni a jogrendet, ha vannak, akik semmibe veszik azt. Egyúttal azt is hangsúlyozta: Orbán Viktor és kormánya nem érhetett volna el annyi eredményt, ha nem kapták volna azt a nagy-nagy erkölcsi támogatást a határon túlról.
Nem sokkal később, a Pro Partium-díj átvétele, a Várad-rogériuszi református templomban megtartott ünnepség után Orbán Viktor és Tőkés László is átvonult az újvárosi istenházába. Orbán Viktor elmondta: bátorítással, biztatással lett gazdagabb. Végül ekképp fogalmazott: "Ne feledjék: akárhogyan is alakul Magyarországon a változó politikai széljárás, mindig számíthatnak ránk. Az önök reménye a mi reményünk is".
Tőkés püspök egyebek között szólt az anyaországot, a Partiumot és a Székelyföldet összekötő híd jelentőségéről, a hídfő erősítésének fontosságáról. Hozzáfűzte: "Az Orbán Viktor vezette kormánynak köszönhetően sikerült sok mindent megvalósítani a Partiumban, Erdélyben. Még mielőtt miniszterelnök lett volna, ismertük egymást, ugyanabban a szellemben gondolkodtunk. Nem a volt miniszterelnöknek, hanem Orbán Viktornak szól ez a köszöntés."
A püspök külön is köszöntötte a temesvári asszonyokat, akik annakidején úgy viselkedtek, mint az egri nők. Méltatta a hitben ötvöződött női erényeket, s szólt az összeroppanófélben lévő erdélyi magyarság súlyos gondjairól-bajairól, a kiöregedésről, elvándorlásról. Arra kérte föl a jelenlévő asszonyokat, hogy szövetkezzenek az élet cselekedeteire - a jövendő érdekében.
Tóth Hajnal, Magyar Nemzet