Schröder benyújtotta a bizalmi szavazásra vonatkozó javaslatát
Benyújtotta a bundestagbeli bizalmi szavazásra vonatkozó javaslatát hétfőn Gerhard Schröder német kancellár. Schröder ezzel hozzáfogott azon tervének megvalósításához, hogy előrehozott választásokon próbál meg támogatást szerezni a szociáldemokrata-zöld koalíciós kormány megszorító jellegű reformjaihoz.
Dátum: 2005-06-27 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:05.495324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kezdeményezést a kormányfő a Szövetségi Gyűlés (Bundestag) elnökének, Wolfgang Thiersenek adta be. Eszerint a bizalmi szavazásra - Schröder eredeti terveinek megfelelően - július 1-jén pénteken kerítenének sort - közölte Thomas Steg, helyettes kormányszóvivő.
Steg megerősítette, hogy a bizalmi szavazás szükségességére a kancellár csak a Bundestag plénuma előtt ad majd magyarázatot.
MTI - fideszfrakcio.hu