Már megint pert vesztett a Népszava
A lap az április 29-én megjelent, Mérlegen a Kondor-rádió című cikkében valótlanul híresztelte azt, hogy Kondor Katalin elnöki pályafutásának első hónapjaiban cenzúrázta az ellenzéki véleményeket. A bíróság kötelezte a lapot kiadó kft.-t, hogy fizesse meg a perköltséget, és a kereseti illetéket.
Dátum: 2005-06-27 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:06.834902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bíró által ismertetett cikk szerint az MSZP már elnöki pályafutásának első hónapjaiban támadta Kondor Katalint, mert a Népszava szerint a Fideszhez húzott és cenzúrázta az ellenzéki véleményeket. A bíró közölte: köztudomású tény, hogy ilyen közlés volt az MSZP politikusainak részéről, azonban ez nem nevezhető tényállításnak és az alperes nem bizonyította, hogy valóban voltak ilyen cenzúrázások.
Ezért ennek állítása a cikkben kimerítette a híresztelés törvényi tényállását - közölte. A bíró közölte, hogy a sajtó-helyreigazítás szabályai szerint pervesztes az a fél, akit a bíróság sajtó-helyreigazításra kötelez, ezért a perköltségeket is neki kell megfizetnie.
MTI - fideszfrakcio.hu