Oroszország felmondja az Észtországgal kötött határszerződést
Oroszország hírügynökségi értesülések szerint hétfőn közölte Észtországgal, felmondja a két ország között megkötött határszerződést. A hírügynökségek a moszkvai külügyminisztériumra hivatkozva közölték az értesülést.
Dátum: 2005-06-27 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:09.119081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az orosz fél közölte észt partnerével, hogy lépéseket tesz a május 18-án aláírt megállapodásban vállalt "nemzetközi kötelezettségek érvénytelenítése felé" - idézte az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség az orosz külügyi szóvivőt. Ez pedig a szóvivő szavai szerint azt jelenti, hogy a határok meghúzásának jogi folyamata továbbra is nyitott, és az ügy újratárgyalására lesz szükség.
Az észt parlament június 20-án ratifikálta az észt-orosz szárazföldi és tengeri határokról aláírt szerződéseket, de a becikkelyező törvénybe Észtország a szovjet megszállására utaló szövegrészt illesztett, kiváltva ezzel Moszkva haragját. Az orosz külügyminisztérium már a tallinni ratifikáció után két nappal közölte, hogy a határszerződéseket nem terjeszti az orosz parlament elé jóváhagyásra.
MTI - fideszfrakcio.hu