Hol van itt a szakértelem?
A miniszter azzal az ígérettel foglalta el posztját, hogy munkája során kizárólag a szakértelem és a célszerűség fogja irányítani az általa vezetett minisztérium döntéseit. Szakértőként jellemezte magát, és ezt nagyon sokan el is hitték. Sajnos a két éves miniszteri tevékenysége rácáfolt várakozásainkra. Míg az Európai Unióban a környezetvédelem húzóágazat, addig idehaza leértékelődött, presztizse megkopott; igaz, ez nem zavarta a kormányt abban, hogy 100 milliókért kampányoljanak arról, hogy itt Európa épül. Ezt Deák András mondta hétfőn a parlamentben.
Dátum: 2005-06-27 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:13.608073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: nem csoda, hogy a minisztérium munkáját egyre többen kérdőjelezik meg, egyes döntésekre a korrupció árnyéka vetül. Ezért szeretném felhívni most a miniszter figyelmét arra, hogy minisztériuma zavaros körülmények között Olyan nagy horderejű döntést kényszerített ki a Fővárosi önkormányzatban, amely nélkülözi a felelős szakmai hozzáértést, és csak az indokolhatja, hogy valakinek nagyon sok pénzt ígértek. Mindez persze szokásosan az adófizetők kárára történik. A csepeli központi szennyvíztisztító megépítéséről, Európa legnagyobb folyamatban lévő szennyvíztisztító-projektjéről van szó. Az történt, hogy az összesen 180 milliárd forint értékű beruházás mérnök munkálatainak pályázati szövegét Tátrai Miklós helyettes államtitkár nyomására úgy alakította át a főváros, hogy azt olyan cég is elnyerhesse, amely még életében nem fejezett be egyetlen hasonló munkát sem. Helyettes államtitkárának utasítására a pályázati szövegbe beillesztettek egy félmondatocskát, mely szerint olyan cég is pályázhat, aki eddig hasonló, de még be nem fejezett munkán dolgozik, vagyis még nem bizonyított, nem számolt el, munkájának végeredményét nem lehet ellenőrizni, nincs garanciája.
- Annak ellenére, hogy a közbeszerzési bizottság hétszer elutasította a szakmailag védhetetlen és jogi szakértők szerint törvénytelen javaslatot, Demszky Gábor a június 12-i hétvégén utasította a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottságának MSZP-s és SZDSZ-es tagjait ‚ hogy a rákövetkező hétfőn délután üljön össze újra - immár nyolcadszor - a bizottság, és fogadja el a már hétszer elutasított Tátrai féle javaslatot. Demszky jól választotta ki az időpontot, mert az ellenzéki tagok, akiket a hét végén nem értesítettek, nem tudtak részt venni az ülésen. Jól számított Demszky Gábor, mert az előre értesített MSZP-s és SZDSZ-es politikusok egyhangúlag szavazták meg e furcsa kitételt. Vajon mi mozgatja Tátrai Miklóst és Demszky Gábort, hogy a kis félmondatocska bekerülése miatt még azt is megkockáztatták, hogy a kiírás két hónapot késsen? Miért van akkora jelentősége számukra ennek a kitételnek, hogy a százmilliárd feletti uniós támogatás elnyerését is képesek veszélyeztetni, hiszen e vita miatt két hónapot csúszott az előterjesztés tárgyalása? Az SZDSZ miniszterének mi a véleménye a "LOP-STOP", a "Hol a lé" jellegű szlogenekről, és mit gondol Kunce Gábor "tolvajbanda" kijelentéséről? - kérdezte Deák András. Gombos András válaszában a Fidesz korábbi közbeszerzéseivel példálózott, így Deák András a választ nem fogadta el.
fideszfrakcio.hu