Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A máltai parlament július 6-án kezdi vitáját az Európai Unió alkotmányáról

A máltai parlament július 6-án megkezdi vitáját az Európai Unió alkotmányáról, annak ellenére, hogy a franciaországi és a hollandiai népszavazás elvetette az alkotmányos szerződést - közölte kedden a kis földközi-tengeri szigetország kormánya.


Dátum: 2005-06-28 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:20.947634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lawrence Gonzi miniszterelnök kijelentette, hogy hazájának joga és egyben kötelessége is kinyilvánítania véleményét az európai alkotmányról.

A franciaországi és hollandiai népszavazási kudarc nyomán a máltai kormány óvatosan kipuhatolta a politikai pártok véleményét, mielőtt kitűzte volna az európai alkotmány ratifikálásáról tartandó parlamenti vita kezdetének dátumát - ismerte be Tonio Borg igazságügyi miniszter.

Az EU állam- és kormányfői megegyeztek június közepi értekezletükön, hogy "gondolkodási szünetet" adnak a tagállamoknak az európai alkotmány ratifikálási folyamatában. Úgy döntöttek, hogy a tagállamokra bízzák, fel akarják-e függeszteni a folyamatot a jövő év közepéig.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek