Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A forrásmegosztás nem lehet politikai kérdés

A főváros és a kerületek közötti iparűzési adó elosztását szabályzó forrásmegosztási törvényt nem szabad alternatívan, annak függvényében alkalmazni, hogy éppen melyik kerület jár jól vagy rosszul - közölte Tarlós István óbudai és Derce Tamás újpesti polgármester egy keddi sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-06-28 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:26.749128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két kerületi vezető Kupper Andrással, a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetőjével arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényt akkor is végre kell hajtani, ha az idén a szocialista vezetésű kerületeknek kedvezőtlen.

Az ügy előzménye, hogy szocialista parlamenti képviselők az említett törvény módosítására nyújtottak be javaslatot. Ennek lényege, a kerületek számára lehetővé tennék, hogy utólag módosítsák a forráselosztás alapjául szolgáló adatokat. Idén Csepel mintegy 800 millió forinttal járna rosszabbul, míg Óbuda 1,4 milliárd forinttal járna jobban, mint az elmúlt évben. A szocialista politikusok hallgattak amikor jól jártak, de kiabálnak, amikor rosszul; nem írhatja felül egy pártpolitikai lobbi a törvényt, nem banánköztársaságban élünk - mondta Tarlós István.

Kupper András szerint a forrásmegosztásról szóló törvényt új alapokra kellene helyezni addig is, amíg még létezik az önkormányzatok meghatározó bevételét jelentő iparűzési adó. Utalt rá: ezt az adónemet néhány éven belül várhatóan egy másik váltja fel. "Ma nem látok más lehetőséget, minthogy a törvényt hatályon kívül kell helyezni, és egy új törvényt kell a helyébe megszülni" - mondta. Álláspontja szerint a jogszabály kidolgozását a fővárosnak és a kerületeknek együtt kellene elvégeznie. Közölte, nemrég egyeztetést kezdeményeztek, de arra csak az óbudai és az újpesti polgármester jött el. A politikus hiányolta a feladatért felelős Belügyminisztérium lépéseit is az ügyben. Utalt rá, hogy a jelenlegi jogszabályt sem a szaktárca, hanem a vita egyik érintettje, a főváros, illetve Atkári János főpolgármester-helyettes dolgozta ki. Emlékeztetett arra, hogy már a törvény két évvel ezelőtti elfogadásakor is jelezték: a jogszabály nem jó, mert a korábbi rossz gyakorlatot öntötte törvénybe. Ha mégis így fogadták el, akkor a hatályos jogszabályt végre kell hajtani, akkor is, ha az éppen egy érintett számára kedvezőtlen - hangoztatta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek