Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gallup: egyre nő a kormánnyal és a kormányfővel szembeni elégedetlenség

A biztos pártválasztók körében a Fidesz tábora változatlanul 51 százalék, míg az MSZP 36 százaléknyi szavazót tudhat maga mögött; a megkérdezettek 55 százaléka szerint a jelenlegi kormány az előzőhöz képest rossz irányba változtatott a dolgokon - derül ki a Magyar Gallup Intézet legújabb felméréséből.


Dátum: 2005-06-29 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:34.749721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A teljes népességen belül tíz százalékponttal nagyobb a Fidesz támogatottsága, mint az MSZP-é. Míg a Fideszre a megkérdezettek 29%-a, az MSZP-re csak 19%-a szavazna. Ugyanakkor a két nagy párt összesített szavazótábora sem éri el a választásra jogosultak felét, a legtöbben nem bíznak egyik politikai tömörülésben sem.

Az MSZP májusi megerősödése átmenetinek bizonyult, júniusban ismét az április második felében mért mélyponton van a vezető kormánypárt támogatottsága. Ezzel együtt a Fidesz sem tudta bővíteni a teljes népességen belül támogatottságát, sőt, az két százalékkal csökkent. A pártválasztásukban bizonytalanok és azok akik azt mondják, hogy nem mennének el egy mostani választásra, együttesen ismét a múlt év végén már megfigyelt magasságban vannak. A mostani rendkívül magas elbizonytalanodás - együttesen a teljes népesség 45 százalékára terjed ki. Változatlanul jellemzője a pártok támogatottságában megfigyelhető havi ingadozásoknak, hogy az MSZP táborának és a bizonytalanok arányának a változása egymással ellentétesen mozog.

A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz tábora változatlanul 51 százalék, az MSZP tábora a becslési határon belül csökkent és most 36 százalékos.

Rekord elégedetlenség Gyurcsánnyal szemben

Június első fele különösen a miniszterelnök tevékenységének megítélésében hozott változásokat. Azoknak az aránya, akik eddig is negatívan ítélték meg, gyakorlatilag nem változott - az elégedetlenség mértéke ismét az áprilisban már mért eddigi legmagasabb értéken van (51%). Ugyanakkor, eddigi támogatói közül sokan elbizonytalanodtak. A havi adatokból követhetően tavaly november óta szinte minden hónapban a megkérdezettek 33 százaléka ítélte pozitívnak Gyurcsány Ferenc tevékenységét, ami májusban a 37 százalékot is elérte. Júniusban ez az arány 29 százalékra esett vissza. Ezzel együtt, ismét minden ötödik megkérdezett nem vállalkozik a kormányfő tevékenységének megítélésére.

Elégtelen a Gyurcsány-kormánynak

Az előző havi 36 százalékkal szemben ebben a hónapban csak a megkérdezettek 27 százaléka vélekedik úgy, hogy a kormány mindent egybevetve inkább jól végzi a feladatát. Ez azonban csak az előző hónaphoz képest jelent nagy visszaesést, mert áprilisban is csak 29 százalék szerint végezte inkább jól a kormány a munkát.

Ha iskolai osztályzatokban kérjük hogy értékeljék a kormány munkáját, akkor a múlt havi 39 százalék elégtelen vagy elégséges osztályzat helyett a júniusi bizonyítványosztásnál már 46 százalék adott ilyen alacsony értékelést. "Jó"-nak csak 16 százalék, kiválónak pedig csupán 2 százalék értékelt.

A megkérdezettek 55 százaléka szerint a jelenlegi kormány az előzőhöz képest rossz irányba változtatott a dolgokon és csak 28 százalék gondolja úgy, hogy a kormány jó irányba változtatta meg a dolgokat.

Forrás: www.gallup.hu

Kapcsolódó elemek