Harminc millió forintnál nagyobb kárt okozott a vihar Zala megyében
Az első becslések szerint is harminc millió forintot meghaladó kárt okozott a kedd este Zala megye több települése fölött átvonult vihar. Mint Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi főigazgatóság helyettes szóvivője szerda reggel az MTI-nek elmondta, a tűzoltók éjfélig 81 esetben vonultak ki különböző káresemények elhárítására.
Dátum: 2005-06-29 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:35.061518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legtöbb bejelentés Nagykanizsán és a város térségében volt, itt a teljes szabadnapos állományt is berendelték, hogy minden jelentős esethez időben kiérjenek és kezelni tudják a helyzetet.
Ebben a térségben a kidőlt vagy veszélyesen megdőlt fák, a leszakadt ágak okozták a legtöbb gondot, vizet csak három helyszínen kellett szivattyúzni - számolt be a történtekről a szóvivő.
Az esetszám várhatóan emelkedni fog - folytatta Szentes György - ugyanis a vihar idejére, 18 óra utánra a munkahelyek többségét elhagyták a dolgozók, így reggel a károk felfedezését követően újabb bejelentések várhatók, és minden bizonnyal a becsült kárérték is növekedni fog
Pusztaapátit, Szilvágyot és Mikekarácsonyfát sújtotta jelentős jégverés, összesen 14 épület tetőhéjazata sérült meg kisebb-nagyobb mértékben. A főleg palatetős házakat ideiglenes fóliatakarással óvták meg a tűzoltók a további károktól - mondta el a szakember.
Szentes György beszámolt róla, hogy az illetékes szervek együttműködésének köszönhetően 22 órára az áramszolgáltatás mindenütt helyreállt. Voltak fennakadások a vasúti közlekedésben, de - mint mondta - ezeket a vasút szakemberei önállóan elhárították, és a kapott tájékoztatás szerint a vonatközlekedés mindenütt helyreállt.
MTI - fideszfrakcio.hu