Harmincmillió euróval kárpótolják Mihály királyt
I. Mihály egykori román királyt harmincmillió euróval kárpótolja az állam a Peles, Pelisor és Foisor kastélyokért, valamint a bennük levő gyűjteményekért, tárgyakért és egyéb ingó javakért - írja transindex.ro.
Dátum: 2005-06-29 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:40.015404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselőház tegnap cikkenként elfogadta az egykoron Mihály király tulajdonában levő javak jogi helyzetének szabályozásáról szóló törvénytervezetet.
A pénzt egyenlő részletekben, két év alatt fizeti ki az állam, az első részletet a törvény életbelépésétől számított harminc napon belül folyósítják. A törvénytervezet értelmében I. Mihály természetben visszakapja a szinajai Lovag-villát, ugyanakkor Margit hercegnővel és Radu herceggel együtt életük végéig ingyenesen használhatják az Erzsébet-palotát.
A volt király ugyanakkor használhatja a Peles, Pelisor és Foisor kastélyokat is különböző rendezvényekre, ha ezek szervezésében és lefolyásában a román állam is érintett. A törvénytervezetet májusban fogadta el a szenátus.
Forrás: transindex.ro
fideszfrakcio.hu