Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László Dunaszerdahelyen

Június 28-án, lakossági fórumra került sor a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban, amelynek vendége Kövér László a FIDESZ Országos Választmányának elnöke volt. A fórumot a MKP helyi alapszervezete készítette elő.


Dátum: 2005-06-29 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:40.602884, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pázmány Péter, Dunaszerdahely város polgármestere üdvözölte a jelenlévőket. Beszédében szólt a december 5-i népszavazás kudarcáról, a kormánypártok NEM-re buzdító hozzáállásáról és egyben reményét fejezte ki, hogy jövőre újra polgári kormány alakulhat majd Magyarországon.

A polgármester üdvözlő szavai után Kövér László a Fidesz parlamenti képviselője szólt a jelenlegi belpolitikai helyzetről. Mint elmondta, levonták a tanulságot a 2002-es választási kudarcukból. De ez valóban egyben tanulság is volt nekik. Az MSZP a nyugaton bevált választási hadjárattal nyert, ahol is aki több embert mozgósít, az nyer, még ha nem is szimpatizál a párttal. Kiemelte, hogy sokkalta jobb ma már a politikai szervezettségük, egy igazi nagy néppárttá alakultak. Segítőik a polgári körök. Biztató jelként tekintenek az Európai Parlamenti választásokra és az időközi soproni választásra is. Célként említette a bizonytalan választók megszerzését, akik majd 2 millió lakost tesznek ki.

Elmondta, hogy Fidesz táborban főleg a fiatalok, és a kistelepüléseken élők csoportosulnak. Mint említette, hogy az MSZP már elkezdte a rágalomhadjáratot a Fidesz és Orbán Viktor ellen. A néppárt egy hatalmas lelki erőt ad mindenkinek. A 2006-os választás sorsdöntő lehet a néppárt és a magyar értékrendek szempontjából. A határon túli magyarságot szeretnék továbbra is segíteni és erősíteni a nemzettudatot. Újra kell kezdeni, majd a választások után mindent, hogy ismét felemelt fejjel járhasson a magyar ember! Egy bölcs idézettel zárta beszédét, a megboldogult Izsépy Tamástól: "A pesszimista az csak jól tájékozott optimista!". Majd a jelenlévők tettek fel kérdéseket a jobboldali média hiányáról, a nemzettudatról, kisgazdákról. Értékes időt tölthettek el a város polgárai Kövér László társaságában, akinek végezetül Pázmány Péter polgármester megköszönte, hogy ellátogatott a felvidéki Dunaszerdahelyre.

Kép és szöveg: Karaffa Attila

fidsezfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek