XIV. Nyári Opera és Balett Fesztivál
Idén tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Nyári Opera és Balett Fesztivál a Magyar Állami Operaházban. Az augusztus 2-17. között megtekinthető előadások a Budafest Nyári Zenei Fesztivál részei.
Dátum: 2005-06-29 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:41.256503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az operaházi programok mellett a Hilton Dominikánus Udvarán megrendezett Budavári Nyáresték sorozat és a Bazilika előtt zajló Belvárosi Nyári Szimfonikus Koncertek sorozat is a Budafest része.
A Nyári Opera és Balett Fesztivál idei programját Kesselyák Gergely művészeti vezető, Ottó Ildikó a Fesztivál ügyvezetője, valamint az előadások két neves művésze, Sümegi Eszter és Bándi János ismertette.
Mint Kesselyák Gergely elmondta, a rendezvénysorozat idén is hagyományosan ünnepi operagálával kezdődik. Az idei gála sztárvendége Rost Andrea lesz - tette hozzá.
Ottó Ildikó a rendezvény anyagi gondjairól szólva elmondta, hogy egyelőre bizonytalan. Hogy 2006-ban is meg tudják rendezni a fesztivált. "Az anyagi lehetőségeink évről -évre szűkülnek, miközben az elvárások egyre nőnek" - hangsúlyozta.
Kesselyák Gergely hozzátette, az lenne a cél, hogy a fesztivál a már ismert darabok mellett 1-2 évente saját produkcióval jelenjen meg, ez azonban egyelőre nem lehetséges.
Az idei programot kapcsán ismertette, hogy idén A trubadúr és a Traviata előadásokat három-három alkalommal, míg a Giselle című balettet 2 alkalommal láthatják az érdeklődők parádés szereposztásban.
Program:
Helyszín: Magyar Állami Operaház
Időpont: 2005. augusztus 2- 17. között
augusztus 2. (kedd) Fesztiválnyitó Ünnepi Operagála
Sztárvendég: Rost Andrea
Közreműködik: Rálik Szilvia, Wiedemann Bernadett, Kiss B. Atilla,
Fokanov Anatolij, Perencz Béla
Közreműködik a Budapest Filharmóniai Társaság Zenekara
Vezényel: Kesselyák Gergely
I. rész
Verdi: Nabucco - nyitány (Kesselyák Gergely)
Verdi: Don Carlos - Eboli áriája (Wiedemann Bernadett)
Verdi: Álarcosbál - renato áriája, II. felovnás (Perencz Béla)
Verdi: Macbeth - Lady Machbeth áriája, I. felvonás (Rálik Szilvia)
Bizet: Carmen - Virágária (Kiss B. Attila)
Rossini: Bruschino úr - nyitány (Kesselyák gergely)
Verdei: Rigoletto - Gilda áriája, I. felvonás (Rost Andrea)
Verdi: Rigoletto - kvartett (Rost-Wiedemann - Kiss B. - Fokanov)
Verdi: A trubadúr - Luna-Leonóra duett (Rálik Szilvia - Fokanov Anatolij)
II. rész
Leoncavallo: Bajazzok - Prológ (Perencz Béla)
Cilea: Adriana Lecouvreur - A Hercegnő áriája (Wiedemann Bernadett)
Cilea: Adriana Lecouvreur - Adriana áriája (Rálik Szilvia)
Verdi: Don Carlos - Szabadság-kettős (Kiss B. - Fokanov)
Saint-Saëns: Sámson és Delila - Csók-ária (Wiedemann Bernadett)
Puccini: Manon Lescaut - intermezzo (Kesselyák Gergely)
Verdi: Rigoletto - Bosszú-duett (Rost A. - Fokanov A.)
augusztus 4. (csütörtök) Verdi: A trubadúr
Sümegi Eszter, Bándi János, Fokanov Anatolij
Vezényel: Lukács Ervin
augusztus 6. (szombat) Verdi: A trubadúr
Sümegi Eszter, Bándi János, Fokanov Anatolij
Vezényel: Lukács Ervin
augusztus 8. (hétfő) Verdi: A trubadúr
Sümegi Eszter, Bándi János, Fokanov Anatolij
Vezényel: Lukács Ervin
augusztus 10. (szerda) Verdi: Traviata
Lubica Vargicova, Kiss B. Atilla, Perencz Béla
Vezényel: Medveczky Ádám
augusztus 12. (péntek) Verdi: Traviata
Bazsinka Zsuzsanna, Kiss B. Atilla, Perencz Béla
Vezényel: Medveczky Ádám
augusztus 14. (vasárnap) Verdi: Traviata
Lubica Vargicova, Kiss B. Atilla, Perencz Béla
Vezényel: Medveczky Ádám
augusztus 15. (hétfő) Adam-Lavrovszkij: Giselle
Volf Katalin, Ifj. Nagy Zoltán, Keveházi Krisztina
Vezényel: Csányi Valéria
augusztus 17. (szerda) Adam-Lavrovszkij: Giselle
Volf Katalin, Ifj. Nagy Zoltán, Keveházi Krisztina
Vezényel: Csányi Valéria
Közreműködnek a Magyar Állami Operaház operaénekesei és kórusa, balett szólistái és balettkara, valamint a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara A rendezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Forrás: Farkas Boglárka, gondola.hu
fideszfrakcio.hu