Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa Lajos újra ringbe száll

Kósa Lajos, Debrecen jelenlegi polgármestere a Fidesz - Magyar Polgári Párt és az MDF városi szervezetének közös polgármesterjelöltje - jelentették be hivatalosan a két párt illetékesei, a hajdú-bihari megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón. Pósán László, a Fidesz debreceni szervezetének elnöke közölte, hogy a jelöléshez szükséges kétezerrel szemben Kósa Lajos több mint hatezer ajánlószelvénnyel rendelkezik, ami azt jelzi, hogy személye iránt változatlanul nagy a bizalom.


Dátum: 2002-08-27 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:10.001886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elhangzott az is, hogy a Fidesz-MDF közös listán induló önkormányzati képviselőjelöltjeit a jövő héten regisztrálják Debrecenben. Kósa Lajos elmondta: folytatni szeretnék az elmúlt ciklusban elkezdett munkát, amely óriási változásokat hozott a város életében az 1994-98 közötti időszak szocialista, szabad demokrata többségű önkormányzatának munkáját jellemző "pangáshoz, állóvízhez" képest. A polgármester szólt azokról a negatív jelenségekről, amelyeket a kopogtatócédulák gyűjtésekor tapasztaltak. Megemlítette, hogy az idősek otthonában a nyugdíjasok elmondása szerint erőszakos beavatkozások is történtek. Ez ügyben várják a választópolgárok bejelentéseit. Kósa Lajos közlése szerint a szocialisták úgy kezdték el a kampányt, hogy nem rendelkeztek területfoglalási engedéllyel, amit most - jóllehet már kikerültek a plakátok, transzparensek - utólag próbálnak meg beszerezni.A fideszes politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy az Országos Választási Iroda nem egyértelműen határozta meg az érvényes szavazás módját. Annak érdekében, hogy az állampolgárok erről megfelelően értesüljenek, és a szavazás technikája ne legyen megtévesztő, a város saját költségén gondoskodott a megfelelő tájékoztatásról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek