Doris Pack: Európa odafigyel a Vajdaságra
Továbbra is szoros és aprólékos figyelemmel kíséri az Európai Parlament (EP) délkelet-európai vegyes bizottsága, mi történik a Vajdaságban - jelentette ki a testület vezetője, Doris Pack szerdán Brüsszelben a jelentős részben magyarok lakta szerbiai tartományban a magyar nemzeti kisebbségiekkel szemben elkövetett újabb erőszakos cselekedetek kapcsán összehívott rendkívüli ülés után.
Dátum: 2005-06-29 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:42.808048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság megbízta Pack asszonyt, hogy írjon levelet Belgrádba a szerb igazságügyi, belügy- és oktatási minisztereknek, és vesse fel, hogy az igazságszolgáltatás, illetve az oktatás helyzetével továbbra is gond van. A magyar sajtónak nyilatkozva Pack jelezte, hogy a kisebbségek tanácsát is vezető Vojislav Kostunica miniszterelnökhöz ugyancsak vannak kérdései az EP-nek. Hozzátette, a bizottság senkit nem kíván vádolni, hanem kérdéseket tesz fel, amelyekre választ vár.
A találkozó fő témái a magyar fiatalokkal szembeni újabb incidensek, illetve a vajdasági magyar vezetők elleni korrupciós ügyek voltak. Pack elmondta, hogy Szerbiában és a Vajdaságban eleve sok a korrupciógyanús eset, de felvetődött a kérdés, hogy nem aránytalanok-e a magyarok elleni vádak.
Doris Pack leszögezte: kitart januárban kialakult véleménye mellett, hogy általában nem etnikai indíttatású incidensekről van szó, de kétségtelenül ilyen jellegűek is vannak a vizsgált esetek között. Óva intett a képviselő asszony attól, hogy eltúlozzák a
incidensek jelentőségét.
A találkozón jelen volt Szerbia és Montenegró brüsszeli nagykövete, aki a képviselők elmondása szerint elismerte, hogy a szóban forgó területeken még mindig vannak nehézségek és problémák, de meggyőződését fejezte ki, hogy ezek átmenetiek. Külön utalt arra, hogy a korrupció nem csupán a Vajdaságban probléma.
Az EP-bizottság magyar tagjai közül Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) a megbeszélésen azt emelte ki, hogy továbbra is fennállnak azok a problémák, amelyeket a Vajdaságban járt EP-tényfeltáró küldöttség állapított meg januári útja során. Sajtótájékoztatóján kijelentette: az ügyet "továbbra is politikai problémának látom, amely a Vajdaság etnikai megtisztításához vezethet". A problémák közé sorolta a diszkriminatív, nem arányos képviseleti rendszert az igazságszolgáltatásban, a betelepülések rendezetlen helyzetét, az etnikai arányok módosítását, illetve azt, hogy nincs előrelépés sem a kisebbségek integrációjában, sem a magyar közép- és felsőoktatás ügyében. A fő probléma szerinte az, létezik-e politikai akarat arra, hogy a Vajdaság státusát, azon belül a magyar kisebbség helyzetét javítsák.
Becsey javasolta, hogy a bizottságban legkésőbb ősszel hívjanak össze közmeghallgatást az összes politikai szereplővel, beleértve az Európai Bizottságot is. A politikai felelősség ugyanis szerinte uniós oldalon most már nem csupán az EP-é, hanem a brüsszeli bizottságé is.
MTI - fideszfrakcio.hu