Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az unió értetlenül áll a magyar adóreform előtt

Meglepte a kormány adócsökkentési terve az Európai Bizottság pénzügyi biztosát. A biztos szerint az adóreform miatt Magyarország nem tudja majd teljesíteni, azt a vállalást, hogy a deficit az év végén nem lesz magasabb a GDP 3.6 százalékánál - adta hírül a Híradó.


Dátum: 2005-06-29 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:46.973393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A spanyol Almunia aggódik, hogy az adóreform mellett biztosítható lesz-e a konvergencia-program, amelyben Magyarország vállalta, hogy a deficitet az év végéig a GDP 3,6 százalékára csökkenti. Almunia levélben kért tájékoztatást Veress János pénzügyminisztertől az ügyben. A Bizottság július 8-ig szabott határidőt Magyarországnak, hogy meghozza pótlólagos intézkedéseit a költségvetési hiány elérésére. Az Európai Bizottság pénzügyi biztosa arra figyelmeztetett, hogy nem tud jó bizonyítványt kiállítani Magyarország deficitcsökkentéséről, ha itt újabb lépésekkel tovább rontják az államháztartás mérlegét. A spanyol Almunia meglepve hallotta a magyar adóreformról szóló bejelentéseket.

"A Bizottság nem adhat pozitív jellemzést, ha egy héttel később Magyarország megváltoztatja a hiány lefaragásával kapcsolatos terveit, s ezzel esetleg rontja a pénzügyi egyensúlyt" - mondta Almunia.

hirado.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek