Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország távolodik az eurótól

Aggódik Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn bejelentett adóreform-intézkedései miatt - derül ki a képviselő szerdai közleményéből.


Dátum: 2005-06-29 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:47.298930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint "Gyurcsány Ferenc akkor növeli tovább a magyar államháztartási hiányt, amikor országunk egyébként is az Európai Unió túlzott deficit eljárása alatt áll. Pedig a tét: milyen hamar tudunk belépni az euróövezetbe. Ezért figyelik Brüsszelben az Európai Bizottság, Frankfurtban pedig az Európai Központi Bank illetékesei, miként alakul a magyar államháztartási hiány." A bejelentett intézkedéssorozat szerinte "adalék ahhoz, mennyire nem szavahihető a jelenlegi kormány. Hiszen megint nem igaz, amit rövid- és középtávú hiánycélként megfogalmazott." "Másrészt Gyurcsány Ferenc adóreformja irreálissá teszi Magyarország 2010-beli csatlakozását az euróövezethez. Amennyiben az éves magyar hiány, valamint a GDP-hez viszonyított eladósodottság szintje továbbra is nőni fog - márpedig ez 2006-ban is valószínű -, úgy Brüsszelben kiderül: Magyarország nem közeledik, hanem távolodik az euró kritériumaitól" - áll egyebek között a közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek