Jóléti csomag jólét nélkül?
A kormány a magyar államiság ünnepe alkalmával kitüntetéseket adott át: a baloldali blokk választási győzelméből részt vállaló művész- és médiaszemélyiségek az arra érdemesek közé vegyülve vehették át "munkájuk" elismerését. A kitartók ösztönzésének ez a módja, bár publikus is, és látványos is, mégsem a legfőbb eszköze a nehéz időkben nyújtott segítség viszonzásának. A kormánypártok igazán nagy - főként anyagi - szolgálatokat tett vazallusai az elismerés kevésbé publikus, ám az államkasszát annál inkább megterhelő változatának örvendhetnek.
Dátum: 2002-08-27 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:10.603157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választások előtt sokan tudni vélték: a szociálisan érzékenyek pártja - kormányra kerülésük esetén - kampányígéreteiket megcáfolva leginkább az őket támogató üzleti és pénzügyi csoportok szociális helyzetén javítana. E szkeptikusok úgy gondolták: a szocialisták, hogy a jussukért jelentkező üzleti körök étvágyát kielégíthessék, ígéretcsomagjukat az önkormányzati választásokig fokozatosan fellazítják és gondos szelekciónak vetik alá. A tamáskodók arról is meg voltak győződve, hogy az MSZP, kampányígéreteik teljesítetlenségét, és a Horn-éra megszorító politikájának visszatértét nemcsak hogy "szakmai" okokkal magyarázza majd, hanem azt az Orbán-kormány helytelen gazdaságpolitikájának korrekciójaként mutatja be.
Fenti sejtések igazsága - szemügyre véve az elmúlt hónapok MSZP-s megnyilvánulásait (lásd alább) és kormányzati intézkedéseit (kiherélt Széchenyi Terv, megtorpedózott gazdahitel, hézagos bértárgyalások, visszakozás a tankönyv ingyenességétől, késlekedő sztrádaprogram, az eva-t igénybevehetők körének fokozatos szűkítése, az egészségügyi dolgozók hűségjutalma körüli visszásságok) - mára teljes mértékben igazolást nyert.
Az MSZP a polgári pártok kormányzása alatt még a gazdasági eredmények szociális irányba történő kiterjesztését szorgalmazta, mondván a gazdaság helyzete igenis megengedi, hogy annak áldásaiból a mindennapok embere is részesedjék.
A választási hadjárat során ez az alapállás tovább radikalizálódott: a párt jóléti rendszerváltásról beszélt - programjának pénzügyi sarokszámai viszont a Dárius kincsét elevenítették fel.
A kormányalakulást követően - a minisztériumi átvételekkel egy időben - hangnemváltás történt: megkezdődött a közvélemény felkészítése az új, a nyilvánosság előtt egyelőre még nem vállalt gazdaságpolitikára. A tárcák új gazdái ekkor sorra jelentették ki: az előző miniszterek nagyarányú túlköltekezései miatt veszélybe kerültek a vállalások, de azért a párt a száznapos programhoz ragaszkodik.
Miközben a kormány a száznapos program sikereit kommunikálta, Varga Mihály egészen másról beszélt. A Fidesz politikusa július 30-án arra hívta fel a figyelmet, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök asztalán egy szigorúan titkos minősítésű anyag fekszik, amely szerint 2003-ban az átlagos inflációt meghaladó mértékű áremelésre kerül sor az energetika, a vízgazdálkodás és a közlekedés területén. A bejelentést természetesen cáfolta a kormányszóvivő.
Augusztus 10-én a Népszabadság interjút közölt Medgyessy Péterrel. Az interjú szövegéből a média leginkább az előrehozott választásokkal kapcsolatos eszmefuttatást emelte ki, pedig az igazán releváns mondat a kormányzati gazdaságpolitikával összefüggésben hangzott el. "A szociális fordulatnak további lendületet adó lépésekre akkor kerülhet sor, amikor a gazdaság teljesítménye alátámasztja ebbéli szándékainkat" - utalt a kormányfő a lehetséges jövőre.
Legutóbb egy megszorításokat előkészítő dokumentum létére derült fény. A dokumentum ugyan az uniós csatlakozást megalapozni kívánó - 2005-ig szóló - kormányzati gazdaságpolitikai alapvetéseket tartalmazza, ám megállapításaiban és következtetéseiben a legkisebb mértékben sem tér el attól a szigorúan titkos dokumentumtól, amelynek létét a szocialisták egyszer már letagadták. A gazdaság kívánatos irányvonalát felvázoló írás leszögezi: a kormány középtávú stratégiája "kissé megszorító jellegű" fiskális politikát tervez. A közzétett anyag az új trend szükségességét - mondani sem kell - azzal magyarázza, hogy az Orbán-kormány helytelen gazdaságélénkítő intézkedéseinek következtében a nemzetgazdaságban zajló folyamatok (több éves kiegyensúlyozott növekedést követően) rossz irányt vettek.
Bokros csomag Bokros nélkül - jellemezte Glattfelder Béla, volt gazdasági államtitkár a kormány kibontakozó gazdaságpolitikáját jó másfél hónappal ezelőtt. Glattfelder akkor - többek között - egy Bokros Lajos által publikált, a lakástámogatási rendszer és a Széchenyi Terv likvidálását szorgalmazó cikkre hivatkozott.
Mára azonban ennél is súlyosabbá vált a helyzet: a Bokros-pamfletet átitató restrikciós szellemiség már nem csak kormányzati intézkedésekben és puszta nyilatkozatokban érhető tetten, hanem immár hivatalos bizonyítvány is szól annak létezéséről. Ne csodálkozzunk hát, ha a Bokros-csomag Bokros nélkül frázisa előbb utóbb túlhaladottá válik.
Jóléti csomag jólét nélkül? Ne ez legyen az új jelszó!
Pataky László, fidesz.hu