Rendőrségi feljelentést tettek a dolgozók
Nagy bajban a Rába-Motor Gyártó Kft. Nem kizárt, hogy végelszámolás helyett felszámolják a győri Rába-Motor Gyártó Kft.-t, miután több száz millió forintos adósságot halmozott fel. Az elmaradt munkabérüket követelő dolgozók azért tettek rendőrségi feljelentést, mert a cég állítólag hónapok óta nem fizeti utánuk a különböző járulékokat.
Dátum: 2005-06-30 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:51.640842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A taggyűlés döntése értelmében végelszámolják a győri székhelyű Rába-Motor Gyártó Kft.-t. - erősítették meg a NAPI Gazdaság információit a cégnél. A Rába-Motor az elmúlt hónapok során elvesztette piacainak jelentős részét, ezzel párhuzamosan több száz milliós adósságot halmozott fel, s gyakorlatilag fizetésképtelenné vált. Májustól már a bérfizetés is akadozott, ezért a tulajdonosok nem láttak más kiutat, mint a társaság végelszámolását.
A városi rendőrkapitányságon megerősítették lapunknak azt az értesülését is, amely szerint a dolgozók néhány nappal ezelőtt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen. Azt állítják, a cég hosszú hónapok óta nem fizette utánuk a különböző járulékokat. Ez akkor derült ki, amikor többen más munkahelyre akartak távozni a Rába-Motortól, illetve munkanélküli ellátást kívántak igénybe venni.
A rendőrkapitányságon elmondták: az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda Pénzügyi Nyomozó Főosztálya már vizsgálja. Megai Oktáv kijelölt végelszámoló egyelőre csak annyit közölt, hogy a végelszámolás elkezdődött. Ugyanakkor nem kizárt, hogy a végelszámolás hamarosan felszámolási eljárásba csap át, hiszen a korábban milliárdos árbevételű Rába-Motornak jelentős - több száz milliós - lejárt határidejű tartozása van.
Az elsősorban motorokat, illetve különböző motoralkatrészeket és részegységeket gyártó társaságot 1999-ben a Rába Magyar Vagon és Gépgyár Rt. alapította. A Rába-Motor elsősorban a volt szocialista országok járműgyártóinak szállított különböző erőforrásokat, illetve alkatrészeket. Az anyacég - 2002-ben - átfogó szerkezetátalakítási program megvalósításáról döntött, elhatározták, hogy többek között megválnak a már ebben az időben is jelentős piaci gondokkal küzdő veszteséges cégtől. A cég értékesítéséről tárgyaltak az orosz Avto Vazzal is, ám a tranzakció kútba esett. Végül 2003 februárjában a társaság menedzsmentje és dolgozói által alapított Motor-MBO, valamint az egykor ugyancsak a Rába által létrehozott Rába-Chem Vagyonkezelő és Környezetvédelmi Kft. vásárolta meg a céget (NAPI Gazdaság, 2002. december 3., 7. oldal). Előbbinek 63, a Rába-Chemnek
pedig 37 százalékos részesedése van a válságba került társaságban.
Forrás: Napi Gazdaság
fideszfrakcio.hu