Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szennyezett szlovák fűszerpaprikát zároltak a magyar hatóságok

Szennyezett szlovák fűszerpaprikát zároltak és küldtek vissza a gyártónak június 21-én a magyar hatóságok, mert az őrleményben laboratóriumi vizsgálatok aflatoxint mutattak ki - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel csütörtökön, miután az ügy közigazgatási eljárása lezárult.


Dátum: 2005-06-30 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:58.021325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jászberényi fűszerpaprikaőrlő és -csomagoló üzembe még májusban szállított a szlovák Foproduct Svol Velka Muca összesen 1.000 kilogramm paprikát. A 25 kilogrammos kiszerelésű őrleményt a helyi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás előzetes laboratóriumi vizsgálat alkalmával ellenőrizte, majd az eredmények alapján a teljes mennyiséget zárolta.

A zsákonként hatósági bélyegzővel ellátott paprikában az összes aflatoxin-tartalom több mint kétszerese volt megengedett határértéknek - derül ki a közleményből.

A magyar vállalkozó a zárolást tudomásul véve értesítette a szlovák beszállítót, aki a szlovák hatóságokat értesítve azonnal intézkedett a fűszerpaprika-őrlemény visszaszállításáról - ismertette az FVM.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek