Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János válaszlevele Kóka Jánosnak

Egy, a Parlament keretei között rendezett vitanap sokkal inkább alkalmas arra, hogy a magyar gazdaság helyzetével kapcsolatos érvek és ellenérvek a lehető legsokoldalúbban, mind a négy parlamenti párt véleményét meghallgatva, elhangozhassanak. Éppen ezért a mai napon kezdeményeztem, hogy "Propaganda és valóság, a magyar gazdaság helyzetéről" címmel még a július 4-i, hétfői ülésnapon a parlament tartson politikai vitanapot.


Dátum: 2005-06-30 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:01:59.702792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Kóka János miniszter úr részére

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium

Tisztelt Miniszter Úr!

A magyar gazdaság helyzetéről folytatott vitára invitáló levelét köszönettel megkaptam. Magam is egyetértek azzal, hogy érdemes e kérdést érdemben megvitatni. Mivel azonban hazánk jelenlegi gazdasági helyzetét a kormány elmúlt három éves gazdaságpolitikája döntően befolyásolja, úgy gondolom, a vitát nem kampányakció keretében, hanem a Magyar Országgyűlésben kellene lefolytatni. Egy, a Parlament keretei között rendezett vitanap sokkal inkább alkalmas arra, hogy a magyar gazdaság helyzetével kapcsolatos érvek és ellenérvek a lehető legsokoldalúbban, mind a négy parlamenti párt véleményét meghallgatva, elhangozhassanak.

Éppen ezért a mai napon kezdeményeztem, hogy "Propaganda és valóság, a magyar gazdaság helyzetéről" címmel még a július 4-i, hétfői ülésnapon a parlament tartson politikai vitanapot. Mint bizonyára Ön is tudja, politikai vitanap kezdeményezésére és megtartására a rendkívüli ülésszak időszakában a Házszabály már nem teszi lehetővé. Ezért a javaslat benyújtásával egyidejűleg az Országgyűlés elnökénél rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményeztem hétfőre, valamint azt, hogy a Házbizottság támogassa a Házszabálytól való eltérésre tett javaslatunkat annak érdekében, hogy a vita megtartható legyen.

Kérem, legyen segítségemre abban, hogy kezdeményezésünkhöz megszerzi a kormány és a kormánypártok támogatását, ezzel lehetővé téve, hogy demokratikus, parlamentáris keretek között folytathassunk érdemi vitát a magyar gazdaság helyzetéről.

Szándékának őszinteségében bízva, üdvözlettel:

Dr. Áder János

Budapest, 2005. június 30.

Kapcsolódó elemek