Máris pazarol a honvédelmi tárca
Simicskó István az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának fideszes alelnöke zavarosnak és pazarlónak nevezte Juhász Ferenc és "csapata" intézkedéseit. Az alelnök közleményében bírálja, és presztizsberuházásnak nevezi az illetékes minisztérium megvalósulni látszó elképzeléseit.
Dátum: 2002-08-27 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:11.911719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A honvédelmi tárca szocialista irányítóinak felelőtlen beruházási ötletei hónapok óta bizonytalanságot keltenek a hazai közvéleményben és a külföldi katonai-szakmai körökben. A magyar légtér védelme az előző kormány döntése nyomán hosszú távú és megnyugtató megoldást nyert. Az Orbán-kormány által megkötött Gripen-szerződés ugyanis biztonságos a Magyar Honvédségnek és előnyös a magyar gazdaságnak. Az újonnan hatalomra jutott honvédelmi vezetés tehát igen könnyű helyzetbe került akkor, amikor egy kidolgozott és megkezdett haderőreform soron következő lépéseit kellett csupán megtennie. Éppen ezért a hazai és külföldi közvélemény megdöbbenéssel fogadta a szocialisták zavaros és pazarló ötleteit. Juhász Ferenc miniszter és társai olyan levegőben utántölthető szupergépek beszerzéséről kezdtek beszélni, amelyek egész földrészeket képesek átrepülni, és így a NATO-ban rendszeresített repülőket is felülmúlják. Juhász és csapata ráadásul saját helyzetét is nehezíti azáltal, hogy felülbírál minden döntést, amit az előző kabinet hozott. A szükségtelen - több tízmilliárdos - presztizsberuházások és költséges látszatintézkedések veszélyesek, ugyanis a haderőreform sikeres végrehajtásától vonják el a forrásokat. Ezekre a pénzeszközökre sokkal égetőbb szükség lenne a megkezdett laktanya-rekonstrukciónál, a katonák élet- és munkakörülményeinek javításánál, az elodázhatatlan technikai korszerűsítéseknél, például a gépjárműprogram elindításánál. Ám a felelőtlen és kapkodó nyilatkozatok közben a Magyar Honvédség hiába várja, hogy méltóbb körülmények között folyhasson a kiképzés, hogy érdemben készülhessen legfontosabb feladataira, az ország védelmére. Pilótáink pedig már várják az Orbán-kormány által megrendelt Gripeneket, amelyekről a légierő parancsnoka úgy fogalmazott: ha a MiG 29-eseket egy jól felszerelt Ladához hasonlítjuk, akkor a Gripenek Volvónak felelnek meg. Reméljük, hogy Juhász Ferenc és nagyravágyó tanácsadói nem akarnak BMW-be átszállni, miközben a honvédség égető gondjai megoldatlanok maradnak.
Simicskó István
az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának
fideszes alelnöke
OS - fidesz.hu