Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egységesen lépnek fel a művészek és újságírók az EKHO ellen

A kormány megnehezítheti a művészeti és sajtóterületen dolgozók munkavállalói, illetve vállalkozói tevékenységét. A közös fellépésről azután döntöttek az érintett szervezetek, hogy a foglalkoztatási és munkaügyi miniszter előzetes tájékoztatást adott a sajtó szervezeteinek az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) "még jogalkotói szinten sem késznek tekintett" tervezetének egyes részleteiről.


Dátum: 2005-06-30 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:01.506436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egységes fellépésről állapodtak meg a művészek és újságírók szakmai és érdekvédelmi szervezetei a kormány által a kultúra egyes területein dolgozók számára javasolt új adózási forma kérdésében csütörtökön - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az MTI-vel.

A közös fellépésről azután döntöttek az érintett szervezetek, hogy a kormány képviseletében Csizmár Gábor foglalkoztatási és munkaügyi miniszter előzetes tájékoztatást adott a sajtó szervezeteinek az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) "még jogalkotói szinten sem késznek tekintett" tervezetének egyes részleteiről - olvasható a MÚOSZ közleményében.

Az elhangzott tájékoztatóból kiderült, hogy a tervezet számos jogi, foglalkoztatási és gazdasági ellentmondást tartalmaz, s ezáltal megnehezítheti a művészeti és sajtóterületen dolgozók munkavállalói, illetve vállalkozói tevékenységét.

Az érintett szervezetek közös célja, hogy az általuk képviselt területen működők jogilag, munkaügyileg és anyagilag rendezett körülmények között folytathassák tevékenységüket. Ezért szorgalmazzák az egyeztetések folytatását, hogy olyan egységes törvényjavaslat születhessen, amely figyelembe veszi a sajtó és művészeti szakmák sajátosságait, életszerű és biztosítja tevékenységük szabad gyakorlását.

Az egységes fellépésről a MÚOSZ, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Sajtószakszervezet, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Színházi Társaság, a Magyar Táncművészek Szövetsége, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, a MASZK Országos Színészegyesület, valamint a Magyar Film és Televízió Művészek Szövetsége képviselői állapodtak meg.

Az egyeztető fórumhoz csatlakozott a lappiaci forgalom 90 százalékát adó Magyar Lapkiadók Egyesülete is - áll a közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek