Mellőzik a ma kérdéseit
Magyarország krízislepárlási lehetőséget kért az Európai Uniótól a már pincékben lévő mintegy 4,3 millió hektoliterre becsült készlet, valamint a várható jó közepes termés nyomán keletkező mintegy 3,5-4 millió hektoliter bor elhelyezésének megkönnyítésére. Lengyel Zoltán rámutatott, ugyanilyen fontos lenne az aratás és bogyósgyümölcs-termelők napi problémáival foglalkozni.
Dátum: 2005-06-30 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:03.328236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lengyel Zolán elmondta, az egyenes furcsa, hogy akkor, amikor a bogyósgyümölcs-termelők nem tudják eladni a terményüket, amikor elkezdődött az aratás és komoly tárolási gondok vannak, akkor egy későbbi időszak betakarításához kapcsolódó válsághelyzet megoldásáról beszélnek. Szerinte a napi munkát kellene elvégezni.
Mint mondta, valóban vannak piaci zavarok bortermelésben, de ha a forgalomba kerülő borhamisítványokat sikerülne kiűzni a piacról, akkor az egyensúlyba kerülne, ezért az agrárkormányzatnak ilyen irányba is lépéseket kellene tennie.
MTI -fideszfrakcio.hu