Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaposváron jó diáknak lenni

A most kezdődő tanévben 83 millió forintot, az előzőnél több mint 20 millió forinttal többet fordít Kaposvár önkormányzata a megyeszékhelyen lakó általános és középiskolás tanulók, valamint más város felsőfokú oktatási intézményében tanuló kaposvári hallgatók támogatására - közölte Szita Károly a város fideszes polgármestere.


Dátum: 2002-08-27 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:12.281099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly bejelentette: most először, minden kaposvári első osztályos tanuló, összesen 718 kisdiák egy, a szükséges eszközökkel megtöltött tolltartót kap ajándékba az önkormányzattól. A város 19 általános és 15 középfokú oktatási intézményében egyébként csaknem 15 és fél ezren tanulnak. A polgármester beszámolója szerint az általános iskolás tanulók tankönyveinek megvásárlásához 31 millió forinttal járul hozzá az önkormányzat, s további segítséget jelent a tanévkezdés költségeinek csökkentésére, hogy gyermekenként 4.200 forint beiskolázási támogatást kapnak azok a családok, akik kiegészítő családi pótlékban részesülnek. Ez utóbbi 2.200 gyermeket érint. - Várjuk azoknak a családoknak a jelentkezését is, akik a fenti támogatást nem tudják igénybe venni, ők ugyanis rendkívüli szociális támogatást kapnak - tette hozzá a polgármester. A korábbi évekhez hasonlóan a mostani tanévben is lesz étkezési hozzájárulás az arra rászorulók részére, s az előző tanévhez hasonlóan az önkormányzat idén is megvásárolja a buszbérletet 600 diáknak. Szita Károly beszámolója szerint a főiskolásokat és egyetemistákat három különböző formában támogatják. A Pécsi Tudományegyetemen tanuló hallgatóknak ötven kollégiumi férőhelyet biztosítanak, az albérletben lakók havonta 3.500 forint hozzájárulást kapnak, e mellett ösztöndíjjal támogatják mindazon kaposvári hallgatókat, akik az ország bármely felsőfokú intézményében tanulnak és ehhez az önkormányzat segítségét kérik. Minderre a rendelkezésre álló 83 milliós támogatási keretből mintegy 20 millió forintot fordítanak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek