Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Memín Pinguin és Speedy Gonzalez

Amerikai polgárjogi vezetők rasszistának minősítenek egy kibocsátott mexikói bélyegsorozat, amelyen egy népszerű fekete képregényfigura látható túlzottan vastag ajakkal, túlméretezett nagy kerek szemmel és elálló füllel. Az emlékbélyegek szerdai megjelenésével kiújult a vita a mexikóiaknak a feketékkel szembeni előítéleteiről, alig hat héttel azután, hogy Vicente Fox mexikói elnök bocsánatkérésre kényszerült egy érzéketlen megjegyzése miatt, amely úgy hangzott, hogy a mexikói bevándorlók az Egyesült Államokban azt a munkát is elvégzik, "amire még a feketék sem hajlandók".


Dátum: 2005-06-30 20:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:05.507845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője csütörtökön szintén rosszallásának adott hangot a bélyegek miatt. A faji sztereotípiák bántóak, bármi legyen is az eredetük - mondta.

Memín Pinguín figurája 1943-ban született meg, a jóindulatú, de peches, lusta és műveletlen, de csínytevésre kapható fekete siheder kliséje. A képregény ma is kapható, népszerűségének a csúcspontja az 1950-70-s évekre esik.

Jesse Jackson amerikai tiszteletes, polgárjogi vezető felszólította Vicente Fox elnököt, hogy a mexikói posta vonja vissza a sértő bélyegeket, amelyeket komédia maszkjába bújtatott tragédiának nevezett és közölte, hogy maradéktalan bocsánatkérést vár a szomszéd országtól.

Mexikó washingtoni nagykövete túlzásnak nevezte az amerikai polgárjogi vezetők reagálását. Memín Pinguín alakját az 1953-ban megteremtett Speedy Gonzalez rajzfilmfigurához hasonlította, amelyet - mint hangsúlyozta - Mexikó népe sosem tekintette az ellene irányuló faji előítélet megnyilvánulásának.

A legrégibb fekete polgárjogi szervezet, a NAACP elnöke, Dennis Hayes viszont sértőnek nevezte a bélyegeket és leszögezte, hogy egyáltalán nem jó tréfa a keményen dolgozó afrikai amerikaiak vagy afrikai mexikóiak rovására nevetni.

A 105 millió lakosú Mexikóban a feketék és mulattok számát szűk egy millióra teszik. Hozzávetőleg 12 millió az indiánok száma.

A Los Angeles Times internetes kiadása egy mexikói újságírót idéz, aki szerint hazájának társadalma alapvetően rasszista. "Bőröd színe kulcs, amely ajtókat nyithat meg. Minél világosabb vagy, annál több ajtó nyílik meg előtted" - mondta Guadalupe Loaeza.

Sagrario Cruz, a Veracruz Egyetem professzora arra hívta fel figyelmet, hogy a mexikói televíziók képernyőjén rendszerint szőke, kék szemű férfiak láthatók. Sok mexikói nem is tud róla, hogy jelentős fekete népesség él az országban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek