Az APEH üldözöttei Gyurcsányról
Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) méltányolja, hogy Gyurcsány Ferenc megjelent a vagyonosodását vizsgáló országgyűlési bizottság előtt, sőt azt is elismeri, hogy ott helytállt. Az APÜSZ követendőnek tartja a miniszterelnök példáját. Ennek ellenére úgy véli, hogy érdemes ismételten szó szerint közzétenni a 2003. augusztus 25-én e témában kiadott APÜSZ közleményt. Ime:
Dátum: 2005-06-30 21:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:06.119387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) elfogadhatatlannak tartja Medgyessy Péter miniszterelnök azon érvelését, miszerint ifjúsági- és sportminisztere Gyurcsány Ferenc korábbi vitatható ingatlanügyei csupán az eredeti tőkefelhalmozás következményei voltak, és mint ilyenek a kapitalizmus természetes velejárói.
Az APÜSZ emlékeztet rá, hogy az eredeti tőkefelhalmozás a marxizmus egyik alaptétele. A marxi felfogás szerint a tőkés termelési mód előtörténetéhez hozzátartozik az eredeti tőkefelhalmozás, amely nem más, mint lopások és rablások sorozata, a kapitalizmus egy világméretű bűntény, egy történelmi krimi eredményeként született meg, a "tőke tetőtől talpig minden pórusából vért és szennyet izzad". Marx Károly tehát az eredeti tőkefelhalmozást, az általa felfogott értelemben vádként és nem felmentő ítéletként használta.
Magyarországon a rendszerváltás után a tőkés társadalom hívéül szegődő korábbi kommunisták ugyanabból a marxi anyagból kezdték el építeni a kapitalizmust, mint korábban a szocializmust. Nem veszik észre, hogy Marx történelmi vádjai hamisak voltak, mert a kapitalizmus valójában a polgári erényeken: a szorgalom, a takarékosság, és a tisztesség elvén alapul.
Korunk úgynevezett eredeti tőkefelhalmozói közönséges bűnözők, akikkel szemben az ideológiailag összezavart rendőri és ügyészi szervek nem mertek fellépni. Miközben a teljesíthetetlen elvonási rendszer miatt elszegényedett, és a nélkülözés következtében bűncselekményt elkövetők börtönbe kerülnek, a milliárdokat bezsebelő "egészen eredeti tőkefelhalmozók" szabadon sétálnak."
Budapest, 2005. június 30.
Szerdahelyi Szabolcs
az APÜSZ elnöke