Péterfillér-gyűjtés lesz vasárnap a katolikus templomokban
A pápa karitatív tevékenységének támogatására gyűjtenek adományokat, "péterfilléreket" vasárnap a katolikus templomokban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája az MTI-vel.
Dátum: 2005-07-01 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:09.768993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyűjtést világszerte a Péter és Pál apostolfejedelmek ünnepét követő vasárnap, az idén július 3-án tartják. Tavaly a magyarországi katolikus templomokban az előző évinél 4 millió forinttal több, mintegy 35 millió forint gyűlt össze, amit továbbítottak a pápának.
A VIII. században Angliában alakult ki a szokás, hogy évente gyűjtenek a pápa javára. Így született meg a "Denarius Sancti Petri", azaz a "péterfillérek" kifejezés, amely azóta a Szent Péter utódainak szánt adományt jelenti. A hagyományos gyűjtés jelenleg az egyház humanitárius és missziós munkájának támogatására szolgál.
A péterfillérek gyűjtése külön segítséget jelent a katolikus oktatás és nevelés területén, valamint a menekültek megsegítésében" - áll a közleményben.
MTI - fideszfrakcio.hu