Őrizetben a Népi Front Palesztináért szervezet vezetői
Az izraeli hadsereg Rámalláhban őrizetbe vette a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű radikális palesztin szervezet két magas rangú vezetőjét. Palesztin biztonsági források közlése szerint az izraeli hadsereg - a kijárási tilalom idején - saját lakásukon vette őrizetbe Basir El-Kirit és Ali Dzsaradádot.
Dátum: 2002-08-27 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:12.903353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két férfi tagja a palesztin szervezet politikai irodájának, és Dzsaradad a szervezet szóvivőjeként is tevékenykedett. Előzőleg az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a Ciszjordániában őrizetbe vett 13 körözött palesztint - közülük négyet Rámalláhban -, de személyazonosságukat nem hozta nyilvánosságra. Erre reagálva a palesztin szervezet egyik gázai tagja a letartóztatásokat összefüggésbe hozta a szervezet néhai főtitkára, Abu Ali Musztafa meggyilkolásának egy éves évfordulójával. Musztafát tavaly augusztus 27-én ölték meg az izraeli hadsereg rámalláhi irodájában. A gázai vezető szerint Izrael a radikális szervezet meggyengítése érdekében tovább folytatja "az őrizetbe vételek és gyilkosságok politikáját", de ez nem hat ki a szervezetnek az izraeli megszállás elleni küzdelmére. Eközben az izraeli legfelsőbb bíróság két héttel meghosszabbította augusztus 18-án kiadott rendelkezésének a hatályát, amely megtiltja a hadseregnek, hogy palesztin polgári személyeket - emberi jogi szervezetek szerint "élő pajzsként" - használjon fel körözött szomszédaik elfogásának kikényszerítésére. A bírósághoz emberi jogi szervezetek fordultak keresettel, miután augusztus közepén a Hamász szélsőséges szervezet egyik vezetőjének letartóztatására tett kísérlet közben a keresett férfi szomszédja is életét vesztette. A családtagok szerint az izraeli katonák a fiatalembert "élő pajzsként" maguk elé küldve hatoltak be a Hamász-vezető házába. A hadsereg ezt tagadja és azt állítja, hogy a fiatalembert azért küldték a házba, hogy vegye rá a keresett férfit önmaga feladására.
MTI - fidesz.hu