Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem közölte az ÉS a jogerős helyreigazítást a Tokajhegyalja-ügyben

Egyelőre nem közölte a Tokajhegyalja kft. által indított sajtóperben jogerősen elrendelt helyreigazítás szövegét az Élet és Irodalom (ÉS). A hetilap pénteki száma szerint még nem kapták meg az erről szóló ítéletet.


Dátum: 2005-07-01 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:12.653515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Fővárosi Ítélőtábla június 23-i tárgyalásán ítéletet hozott a Tokajhegyalja kft. részéről indított perben. A bíróság helyreigazításra kötelezte a lapot, a helyreigazítás szövegét az ítélet kézhezvétele utáni számunkban közöljük. Lapzártáig az ítélet nem érkezett meg" - olvasható az Élet és Irodalom legfrissebb számának 2.oldalán.

A kft., amelynek idén januárig résztulajdonosa volt Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége, azért kért helyreigazítást, mert az ÉS cikkében megjelölt időpontokban a cég nem tartott taggyűlést, így azokról jegyzőkönyv sem készülhetett.

A másodfokú bíróság arra hívta fel a figyelmet, hogy a sajtó-helyreigazítási perben önmagában a valótlan tényállítás megvalósítja a jogsérelmet.

A Kizmanné Oszkó Marianne vezette másodfokú bírói tanács rámutatott: főként a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében állapították meg, hogy nem tekinthető lényegtelennek, hogy a felperes tartott-e taggyűlést bizonyos napokon, mert ezzel az ÉS bizonyos egyéb körülményeket kívánt alátámasztani, amelyek nem tekinthetők lényegtelennek sem a cég, sem a közvélemény szempontjából.

Az ítélőtábla ezért kötelezte június 23-án kihirdetett jogerős határozatában az ÉS-t arra, hogy a következő lapszámban a kifogásolt cikkel azonos helyen és betűszedéssel az alábbi helyreigazítást tegye közzé: "Helyreigazítás. Lapunk 2005. március 11-i számában megjelent Tokaji Borcsaták II. című cikkben valótlanul állítottuk, hogy a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. 2000. szeptember 6-án, 2001. június 4-én, valamint 2001. december 2-án taggyűlést tartott, és azokon jegyzőkönyv készült".

Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő, a Szövetség frakcióvezető-helyettese június 16-i sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy Rajnai Attila, az Élet és Irodalom újságírója "a tokaji borcsatákról Orbán Viktor lejáratására írott cikk szerzője" 2004 márciusa óta megbízási szerződésben áll a Balogh László szocialista közgyűlési elnök vezette Bács-Kiskun megyei önkormányzattal, havi 240 ezer forint plusz áfa, vagyis 300 ezer forintos díjazásért.

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője pedig a június 23-i jogerős ítélet kapcsán leszögezte: "az MSZP közpénzekből is fizetett, üres rágalmakon alapuló politikai háborút folytat Orbán Viktor ellen".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek