Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magánkihallgatáson fogadta Mádl Ferencet XVI. Benedek pápa

Magánkihallgatáson fogadta pénteken Mádl Ferenc köztársasági elnököt magánkönyvtárában XVI. Benedek pápa. A magyar államfő csütörtök este érkezett Rómába hivatalos vatikáni látogatásra - utazására elkísérte felesége, Mádl Dalma is - s még pénteken este visszautazik Budapestre.


Dátum: 2005-07-01 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:13.282240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök és kísérete röviddel délelőtt 11 óra előtt érkezett az apostoli palota San Damaso udvarára, ahol a vatikáni svájci gárda díszőrsége és tisztelgése fogadta. A magánkihallgatást a pápai könyvtárban tartották, s Mádl Ferenc ajándékként egy XVII. századi ősnyomtatványt - német nyelvű bibliát - és tokaji eszenciát hozott a római katolikus egyház fejének.

Mádl Ferenc a pápai magánkihallgatás után a korábbi tervek szerint Angelo Sodano bíborossal találkozott volna, de a vatikáni államtitkár (kormányfő) sürgős pápai megbízatások miatt lemondani kényszerült a megbeszélést.

A pápai audiencia után Mádl Ferenc a Szent Péter-bazilikát keresi fel, ahol megtekinti a magyar kápolnát is, illetve tiszteleg az április elején elhunyt előző pápa, II. János Pál sírjánál a vatikáni grottákban, az altemplomban.

A hivatalából augusztus elején távozó Mádl Ferenc az utóbbi időszakban több búcsújellegű látogatást tett külföldön, s a vatikáni vizit egy fajta lezárása ezeknek az utazásoknak. A köztársasági elnök a magyar-vatikáni kétoldalú kapcsolatok fejlesztése keretében többször is látogatást tett a mostani pápa elődjénél, II. János Pálnál, de most először találkozott magánkihallgatáson a Vatikán állam új, áprilisban trónra lépett uralkodójával.

A magyar államfő áprilisban már kétszer is járt a Vatikánban: más magyar közjogi méltóságokkal és politikusokkal részt vett II. János Pál pápa temetési szertartásán, illetve Joseph Ratzinger pápai beiktatási miséjén, amelyet követően az új katolikus egyházfő fogadta a külföldi államfőket és kormányfőket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek