Gyurcsány bátran elvette a köztisztviselők 13. havi fizetését
A kormányszóvivő már beismerte: "a 2004-es évben nem volt 13. havi fizetés a közszférában, mivel a 2005 januárjában kifizetett, nulladik havi juttatás idénre vonatkozik." A Gyurcsány-kormány több 10 milliárd forintot vett ki a tanárok, óvónők, rendőrök, határőrök, tűzoltók, katonák, köztisztviselők zsebéből. A dolgozók jogos felháborodását és elkeseredettségét látván június elején a szocialista kormány azt ígérte, hogy írásos javaslatot tesz a tavaly elmaradt 13. havi bér kifizetésének lehetséges módjaira. Ma július elsejét írjuk, azonban erre eddig nem került sor. Kovács Zoltán közleménye.
Dátum: 2005-07-01 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:13.612487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Július elseje minden évben a köztisztviselők napja, a dolgozók ilyenkor megérdemelt pihenésüket töltik. A köztisztviselőknek azonban más is jogosan és törvényesen jár! Gyurcsány Ferenc kormánya 2004-ben trükközve fosztotta meg a magyar közszféra dolgozóit a nekik minden évben törvényesen járó 13. havi juttatásuktól. A szocialista miniszterek, államtitkárok sokáig már-már tragikomédiába illő módon tagadták az elvonás tényét. Aztán bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya arcátlan módon elbánt több mint 800 ezer munkavállalóval, hiszen a borzalmas költségvetési hiányt kozmetikázva visszatartotta az őket törvényesen megillető pénzt!
A valós tények alapján a kormányszóvivő már kénytelen volt beismerni, hogy "a 2004-es évben nem volt 13. havi fizetés a közszférában, mivel a 2005 januárjában kifizetett, nulladik havi juttatás idénre vonatkozik."
A Gyurcsány-kormány több 10 milliárd forintot vett ki a tanárok, óvónők, rendőrök, határőrök, tűzoltók, katonák, köztisztviselők zsebéből. A dolgozók jogos felháborodását és elkeseredettségét látván június elején a szocialista kormány azt ígérte, hogy hamarosan írásos javaslatot tesz a tavaly elmaradt 13. havi bér kifizetésének lehetséges módjaira. Ma július elsejét írjuk, azonban erre eddig nem került sor. Ennyit a Gyurcsány-kormány szavahihetőségéről! Ezután higgyünk-e a beharangozott 100 egyéb ígéretnek?
2005. július 1.
Kovács Zoltán
Országgyűlési képviselő (Fidesz)
Az Országgyűlés Önkormányzati Bizottságának
MTI - fideszfrakcio.hu