Lezárják a boszniai határt, Ratko Mladicot kiadják Hágának
Bizonyos, hogy Szerbia-Montenegró kiadja Hágának Ratko Mladicot és ennek érdekében nemzetközi összefogással lezárja azt a boszniai határszakaszt, amelyen át ingázott a két ország között a népirtással vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok- közölte pénteken egy belgrádi fórumon Rasim Ljajic, a Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való együttműködésért felelős belgrádi kormánytanács elnöke.
Dátum: 2005-07-01 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:15.152216, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy belgrádi lap felismerése szerint Mladic közvetlen felettese 2001-ig Vojislav Kostunica jelenlegi szerb kormányfő volt.
A kormánytanács elnöke - aki szerbia-montenegrói emberi jogi miniszter is egyben - a feltételezett háborús bűnösök feletti ítélkezésnek szentelt belgrádi fórumon meggyőződését fejezte ki, hogy országa maradéktalanul teljesíteni fogja nemzetközi kötelezettségeit, beleértve Mladic kiadatását is.
Ljajic bejelentette, hogy a nagyon közeli jövőben Belgrád kezdeményezni fogja a szerbia-montenegrói és a boszniai biztonsági szervek, illetve a nemzetközi közösség illetékes intézményeinek találkozóját, hogy "teljesen lefedjék azt a határszakaszt, amelyen át a múltban közlekedtek a hágai szökevények és Mladic is".
A szerbia-montenegrói hadsereg biztonsági szolgálatának parancsnoka a minap ismerte el, hogy a srebrenicai népirtásért felelőssé tett Mladic egészen 2002-ig saját belgrádi otthonában tartózkodott, Ljajic pedig pénteken magyarázatot adott arra, hogy akkoriban miért nem fogták el a tábornokot. A politikus szerint akkortájt Mladicot a hadsereg bizonyos körei oltalmazták, a kormány pedig tartott az összetűzéstől a rendőrség és a katonaság között.
A Danas című belgrádi napilap egy érdekes felismerésre jutott. Az újság közzéteszi pénteken Mladic személyes katonai dossziéját, amelyet Belgrád továbbított Hágának, s amelyet a minap bizonyító erejű dokumentumok közé sorolt az NT Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő perében. A lap rámutat arra, hogy Mladicot 2001. június 16-án Vojislav Kostunica akkori jugoszláv államfő - jelenlegi szerb miniszterelnök - "törölte le a jugoszláv hadsereg szerződéses katonáinak nyilvántartásából". Ebből egyenesen az következik, hogy Kostunica - amint elődjei is, Milosevic és Zoran Lilic - államfőként a hadsereg főparancsnoka, s ezzel Ratko Mladic felettese is volt, ami alighanem fontos információ lehet a hágai ügyészség számára.
MTI - fideszfrakcio.hu