Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó Béla bírálta a Szülőföld-program késlekedését

Kiemelten fontos a Partium fejlesztése, mert a régió egész Erdély gazdasági hajtómotorja lehet - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, román miniszterelnök-helyettes Nagyváradon, ahol méltatta a létavértesi találkozót és bírálta a Szülőföld-program késlekedését.


Dátum: 2005-07-01 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:21.984610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Markó partiumi körútja során pénteken az RMDSZ Bihar megyei székházában tartott sajtótájékoztatóján beszélt a szövetség kormányzási prioritásairól, valamint körútja főbb állomásairól. Az RMDSZ elnöke elmondta: levélben jelezte, hogy szombaton találkozni kíván a történelmi magyar egyházak nagyváradi képviselőivel, Tempfli József nagyváradi római katolikus, valamint Tőkés László Királyhágó-melléki református püspökkel, hogy az egyházak és az erdélyi magyar közösség helyzetéről folytasson velük eszmecserét. Tőkés László azonban más elfoglaltságára hivatkozva egy munkatársát küldte el a találkozóra. Az észak-erdélyi autópálya körüli helyzetre utalva a politikus ismételten leszögezte: az RMDSZ egyik legfontosabb prioritásának tekinti az erdélyi autósztrádát, amely az erdélyi magyarság számára stratégiai kérdés. Megerősítette, hogy jelenleg tárgyalások folynak ugyan a szerződés bizonyos előírásainak a módosításáról, ám a szerződés felbontásáról nincs szó. Az RMDSZ kormányzati prioritásai kapcsán Markó közölte: jelenleg a közigazgatás decentralizációjára irányuló törvénycsomag kidolgozása zajlik, az RMDSZ szakemberei pedig őszre tervezik az oktatási törvény módosítását célzó javaslataik kidolgozását.

A Szülőföld-programhoz kapcsolódó létavértesi román-magyar gazdasági fórum jelentőségére utalva a Tariceanu-kormány magyar miniszterelnök-helyettese úgy értékelte, hogy ez jelentős mértékben hozzájárul a román-magyar gazdasági kapcsolatok elmélyítéséhez, valamint az őszre tervezett román-magyar közös kormányülés előkészítéséhez. "A Románia és Magyarország közötti kapcsolatok stratégiai fontosságúak, célunk, hogy a közeljövőben minél több konkrét együttműködési lehetőséget alakítsunk ki a két ország között" - hangsúlyozta. Újságírói kérdésre válaszolva Markó Béla elégedetlenségének adott hangot a Szülőföld-program gyakorlatba ültetésének késlekedése miatt. Úgy vélte, Magyarország részéről bizonyos rugalmassághiány tapasztalható a határon túli ügyekben. Markó szerint nem megfelelő a határon túli magyarság kulturális életének és oktatásának támogatására hivatott közalapítványok tevékenysége sem.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek