Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor a közvagyon megőrzése mellett

Annak a gyakorlatnak, hogy a kormány mindent elad, ami nincs leláncolva vagy lebetonozva, sürgősen véget kellene vetni. Ha nem csapunk elég nagy zajt, ha nem leszünk elég határozottak, ha nem tiltakozunk elég hangosan, még a földet is el fogják adni a lábunk alól, ezt pedig meg kell akadályozni - jelentette ki Orbán Viktor a Nemzeti Konzultáció sorozat keretében tartott lakossági fórumon pénteken Békéscsabán.


Dátum: 2005-07-01 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:23.919120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt miniszterelnök szerint ahhoz, hogy ne csalódjon a lakosság a következő 15 évben, arra van szükség, hogy azt a közvagyont, ami még megvan, megtartsa az ország. Az elmúlt 15 évben a magyar emberek mindent vállaltak, amit kértek tőlük, annak reményében, hogy attól jobb lesz az életük, de az élet nem lett jobb, nem lett könnyebb, és nem kerültünk közelebb a nyugatiakhoz - hangsúlyozta. Orbán Viktor szamárságnak minősítette a Kóka János gazdasági

miniszter által jegyzett, "Magyarország: kirobbanó siker" című hirdetést. Szerinte a rendszerváltozás miatt a magyar népesség többsége csalódott. Az a legnagyobb kérdés, hogy tudunk-e a következő 8-10-15 évben olyan úton haladni, amely nem eltávolít, hanem közelebb visz minket a biztonság, a kiszámíthatóság és az életminőség szempontjából a tőlünk nyugatabbra eső, nálunk szerencsésebb történelmű országokhoz - mondta. Beszédében kitért arra, hogy a nyugati országokban a baloldal védi a munkásokat, az állami tulajdon erősítésén dolgozik, és fellép a multinacionális cégekkel szemben az emberek védelmére. Odalöknek bennünket teljesen kiszolgáltatott helyzetben a nagy nemzetközi cégeknek. Azokat a védelmi reflexeket sem mutatja a magyar baloldal, amit Nyugat-Európában még a jobboldal is mutat - jelentette ki a Fidesz elnöke. Megjegyezte, hogy a jelenlegi kormánynak is voltak jó irányba mutató elképzelései, de kicsi a mérték, nincs átütő erő, nem mer radikális váltást végrehajtani. Erre mondják a külföldiek, hogy óriási a kockázata a most beharangozott adórendszernek, mert ahhoz, hogy áttörést érjünk el, kicsi, ahhoz, hogy sok pénz tudjon kint maradni, és tönkretegye a költségvetést, ahhoz meg épp elegendő - mondta a Fidesz elnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek