Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mit tettek a tengerészek?

Irak ENSZ-nagykövete pénteken azzal vádolt meg amerikai tengerészgyalogosokat, hogy hidegvérrel agyonlőtték egy közeli rokonát egy júniusi házkutatás során a nyugat-iraki Hadita város közelében.


Dátum: 2005-07-02 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:24.550735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egyesült Államok támogatójaként ismert Szamír Szumajdaje azt mondta, hogy amerikai tengerészgyalogosok egy házkutatás során agyonlőtték unokatestvérének fiát egy kis faluban, nem messze a Hadita-gát melletti amerikai támaszponttól. A nagykövet szerint minden arra mutat, hogy az amerikai katonák egy ártatlan, fegyvertelen civilt gyilkoltak meg. A nagykövet írásos és szóbeli nyilatkozatban követelte a gyilkosság felderítését, megjegyezve, hogy az incidens miatti felháborodás kockára teheti az Egyesült Államok vezette iraki újjáépítés társadalmi támogatását. Az amerikai hadsereg Irakban nyilatkozatot adott ki, amelyben elismerte, hogy a nagykövet által megjelölt helyen és időpontban a koalíciós erők részvételével az elmondottaknak "nagyjából megfelelő" események történtek. Stephen T. Johnson vezérőrnagy közölte, hogy komolyan veszik a nagykövet panaszát, és részletes vizsgálatot indítanak az ügyben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek