Kurdok robbantottak
Távirányított aknát robbantottak fel valószínűleg kurd lázadók egy személyszállító vonat alatt szombaton Törökország keleti részén, a merényletben legkevesebb öt ember életét vesztette, többen megsérültek - közölte a török vasúttársaság.
Dátum: 2005-07-02 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:27.052036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy neve elhallgatását kérő vasúti tisztségviselő elmondta, hogy a robbanószerkezet az Elazig és Tatvan városok között közlekedő vonat alatt lépett működésbe Bingöl tartományban, Suveren állomás közelében. A robbanás miatt a 15 vagonból és poggyászkocsiból álló szerelvény három kocsija kisiklott, maga alá temetve öt vasúti dolgozót, akik a helyszínen meghaltak. Az Anatolia hírügynökség jelentése szerint a vonaton hozzávetőlegesen 45 ember utazott, az utasok közül öten sérültek meg, hárman súlyosan. Az NTV török hírtelevízió helyi tisztségviselőktől származó értesülése szerint a merényletben legalább négy katona vesztette életét és három bajtársuk, valamint egy civil utas megsebesült. A tévé úgy tudja, hogy a szerelvény négy kocsija siklott ki. A tartományi kormányzó helyettese legkevesebb öt katona haláláról és nyolc sérültről számolt be, utóbbiakról nem derült ki, hogy katonák vagy polgári személyek. A sebesülteket katonai helikoptereken a környező kórházakba szállították, a kisiklott kocsikban rekedt utasok mentése folyik. A névtelenségbe burkolózó vasúti illetékes és a kormányzóhelyettes egyaránt úgy nyilatkozott, hogy körülbelül fél órával később egy másik vonat ellen is "támadást" követtek el a térségben és megpróbálták kisiklatni, a második merényletről azonban egyikük sem szolgált részletekkel. Néhány órával korábban három török rendőr sebesült meg könnyebben egy távirányított pokolgép felrobbanásakor a zömében kurdok lakta délkeleti országrész székhelyének, Diyarbakirnak egyik elővárosában. A robbanószerkezetet egy utcán heverő csomagban rejtették el és akkor lépett működésbe, amikor a járőröző rendőrök közelebbről szemügyre akarták venni a gyanús tárgyat. A független kurd állam megteremtéséért küzdő Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei véres háborút vívtak 1984 és 1999 között Törökország délkeleti részén a biztonsági erőkkel, a harcokban mintegy 37 ezer ember vesztette életét. Az összecsapások 2004 júniusában kiújultak, bár hevességük alábbhagyott, miután a PKK felmondta az 1999-ben egyoldalúan meghirdetett tűzszünetet. A csatározások tavasz eleje óta ismét felerősödtek.
MTI - fideszfrakcio.hu