Növekedett az állástalanok tábora
Május-júliusban a nemzetközi szinten összehasonlítható munkanélküliségi ráta 5,9 százalék volt, ami 0,3 százalékponttal nőtt az előző év azonos időszakához képest, miközben a munkavállalási korú népesség 64,1 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásából.
Dátum: 2002-08-28 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:14.084318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A foglalkoztatottak száma az utóbbi három hónap átlagában 3,859 millió fő volt, ami megegyezik az előző év azonos időszakával.
A munkanélküliek száma 2002. május-júliusban 242 ezer volt, 12 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A nemzetközi ILO-ajánlás szerint számított munkanélküliségi ráta 5,9 százaléknak felelt meg. Az EU-országokban az időszak középső hónapját jelentő júniusban a munkanélküliségi ráta átlagosan 7,5 százalék volt. A munkanélküliek 46,2 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, a tartósan munkanélküliek arányában nem történt lényeges elmozdulás az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliség átlagos időtartama 15,9 hónap volt, ami megegyezik az előző év azonos időszakában regisztrált értékkel.
Magyar Nemzet