Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indul a Live 8

Minden idők legnagyobb, földrészeken átívelő szegénységellenes koncertsorozatának fő eseménye zajlott szombat délután Londonban, világsztárok részvételével.


Dátum: 2005-07-02 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:28.028933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Hyde Parkban 250 ezer néző üdvrivalgása közepette vonult a színpadra Sir Paul McCartney, a Beatles egykori gitárosa és a U2 ír együttes, és közösen adták elő az egyik legnagyobb Beatles-klasszikust, a Sgt. PepperÍs Lonely Hearts Club Band-et. Utána a U2 következett Beautiful Day, Vertigo és One című számaival, majd a Coldplay játszotta az In My Place-t, ezután duettet adott elő Richard Ashcrofttal, a Verve énekesével. Az első két óra sztárlistáját Sir Elton John zárta. A Sir Paul McCartney és Sir Elton John mellett Sir Mick Jagger, a The Who, a Pink Floyd és sok más világsztár részvételével meghirdetett londoni Live 8 koncert és az azt kísérő demonstrációk célja a nemzetközi közvélemény - elsősorban is a nyolc vezető ipari hatalom (G8) jövő héten Skóciában összegyűlő állam- és kormányfőinek - figyelmeztetése arra, hogy az 1985-ös Live Aid-koncertek óta csak romlott a legszegényebb fejlődő térség, főleg Afrika helyzete. Bono, a U2 frontembere a Hyde Park-i koncert nyitányán azt üzente a G8-csúcs részvevőinek: írjanak történelmet azzal, hogy átadják a szegénységet a történelemnek. Egyébként ez - Make Poverty History - az egész rendezvénysorozat fő mottója. A Live 8 elnevezés utal egyrészt az Edinburgh-tól nem messze tervezett szerdai nyolcas csúcsra, másrészt angol kiejtése emlékeztet a húsz évvel ezelőtti Live Aid-ére. Bob Geldof, a Live Aid és a Live 8 főszervezője - jóllehet ezúttal nem lépett fel előadóként - az első két óra után megjelent a Hyde Park színpadán, és "a modern világ feltalálójaként, korunk legnagyobb emberbarátjaként" invitálta maga mellé Bill Gatest, a Microsoft alapítóját. Gates, a világ leggazdagabb embere, aki eddig 5 milliárd dollárt adományozott jótékonysági célokra, azt mondta: az olyan vezetőknek köszönhetően, mint Tony Blair brit kormányfő és Gordon Brown pénzügyminiszter - akik kezdeményezték a szegény országok adósságleírását -, a világ egyre nagyobb figyelmet fordít a szegénységre. Közölte: "valamikor a jövőben" minden ember, születési helyétől függetlenül, egészséges életet tud majd élni. Geldof és szervezőtársai a szombati brit sajtóban nyílt levelet tettek közzé a jövő heti G8-csúcs részvevőinek címezve. Ebben azt üzenik a Nyolcaknak: a világ ugyanúgy követeli a naponta 50 ezer ember halálát okozó szélsőséges nyomor "abszurd igazságtalanságának" megszüntetését, ahogy annak idején követelte a rabszolgaság felszámolását, a női választójogot, vagy az apartheid eltakarítását. A nyílt levél szerzői 25 milliárd dollárnyi pótlólagos segélyt kértek a gazdag országoktól Afrikának, és ugyanennyit a többi szegény térségnek, valamint azt, hogy a G8-vezetők szentesítsék az országcsoport néhány héttel ezelőtti londoni pénzügyminiszteri értekezletén tett vállalást egyes szegény, eladósodott országok adósságának 100 százalékig terjedő leírására. Az aláírók felszólították az ipari hatalmakat arra, hogy ezt a vállalást az összes rászoruló országra terjesszék ki, és építsék le a szegény térségeket sújtó kereskedelmi akadályokat is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek