Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizonytalan EB-rendezés

Aggodalmát fogalmazta meg a 2012-es labdarúgó Európa Bajnokság ügyében tanúsított szocialista magatartás miatt a Fidesz frakció ifjúsági és sportkabinetjének vezetője szombaton.


Dátum: 2005-07-03 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:31.093745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Valami lehet annak hátterében, hogy a szocialisták visszakoztak a 2012-es közös horvát-magyar labdarúgó EB-t támogató parlamenti határozat július 4-i napirendre tűzésétől - mondta Szalay Ferenc a két ország parlamenti válogatottjának találkozóját megelőzően Hévízen. "Az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága június 27-i, hétfői ülésén mind a négy párt egységesen kiállt az EB közös megrendezése, illetve egy erről szóló parlamenti határozat előterjesztése mellett. Meglepett bennünket, hogy a házbizottság csütörtöki ülésén az MSZP visszakozott, mondván, ennél fontosabb ügyeket kell tárgyalni a július 4-i ülésen" - mondta. Hozzátette, hogy a horvát parlament július 7-én tárgyalja a közös EB-t támogató nyilatkozatot. "Félő, hogy a szocialisták részéről olyasmi lehet a háttérben, ami bizonytalanná teszi az ügy egyértelmű támogatását"- mondta Szalay Ferenc.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek