Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Live 8 - USA

Az Egyesült Államok keleti partján, Philadelphiában, több mint egymillió zenerajongó előtt, a soulzene koronázatlan királya, Stewie Vonder csodálatos, húszperces előadásával ért véget az eddigi legnagyobb, földrészeken átívelő szegénységellenes koncertsorozat.


Dátum: 2005-07-03 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:32.796095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai koncert többi sztárja, köztük Bon Jovi és a Destiny,s Child együttes, a pop-, a rock- és a soulzene legnagyobb művészei - akárcsak a világ több más nagyvárosában - szolidaritást vállaltak a Live 8 elnevezésű, Bob Geldof szervezte rendezvénysorozat deklarált céljával, konkrétan a nemzetközi közvélemény - elsősorban a nyolc vezető ipari hatalom (G8) néhány nap múlva Skóciában összegyűlő állam- és kormányfői - figyelmeztetésével arra, hogy az 1985-ös Live Aid-koncertek óta csak romlott a legszegényebb fejlődő térség, főleg Afrika helyzete. Ennek keretében több fellépő művész sürgette, hogy a világ leggazdagabb országai, köztük az Egyesült Államok, Japán és Nagy-Britannia engedjék el az afrikai országok adósságait. A philadelphiai koncert szimbolikus sztárja ugyanakkor a szervezők szerint az 1776 július 4-én Philadelphiában aláírt amerikai Függetlenségi Nyilatkozat egyik megmaradt másolata volt, különös tekintettel arra az utalásra, amely szerint az afrikaiak - akiket ma a szegénység, az éhség, a malária és az AIDS tizedel - egyenlők az amerikaiakkal. "Az Egyesült Államok arra az eszmére épül, hogy minden ember egyenlő. Épp ezért a nyilatkozatot újra és újra kell olvasnunk, hinnünk kell ebben, s ez segít"- fogalmazott a világhírű színész, Chris Tucker. Ugyancsak vasárnap kora hajnalban ért véget a brit és amerikai pop-rock utóbbi négy évtizedének legnagyobb neveit felvonultató, minden eddiginél hatalmasabb szolidaritási koncert Londonban, ahol a Hyde Parkban a legóvatosabb becslések szerint is több százezer ezer néző gyűlt össze. Világhírű előadóművészek részvételével, hasonlóan több százezer néző jelenlétében a szombat késő éjszakai órákba nyúlt a római és a Párizs melletti Versalles-i koncert is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek