Kínozzák a börtönben a temerini fiatalokat: ütik, verik őket
Példátlanul súlyos, szinte háborús bűnösöknek kijáró börtönre ítéltek Újvidéken öt magyar fiatalt. A fiúkra összesen 61 évi fegyházbüntetést szabott ki a bíróság, mert kocsmai verekedésbe keveredtek egy szerb fiatallal. Az áldozatot, zoran Petrovicsot azóta rablási kísérletért szintén lecsukták, a magyar srácokat pedig közben elmondásuk szerint embertelen körülménynek között tartják és kínozzák a börtönben.
Dátum: 2005-07-04 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:39.981742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ütik, verik a börtönben azt az öt temerini magyar fiatalt, akik tavaly brutálisan megvertek egy szerbet. A példátlan súlyosságú ítélet miatt a rokonok nemzetközi fórumokhoz fordultak.
Valóban mélységesen elítélendő, amit ezek a fiúk tettek, ám mindenkit megdöbbentett az ítélet súlyossága - mondja dr. Bozóki Antal újvidéki ügyvéd. -Még ha gyilkossági kísérletként is értékelik az ügyet, akkor sem reális a fejenként több mint tízéves fegyház. Biljanba Plavsics háborús bűnösként kapott tíz évet, a négyszeres gyilkosságért elítélt egykori vörössapkást, Legiját 15 év börtönre ítélték.
A magyar fiatalok a szerb börtönben a kínok kínját élik át, erről tanúskodik az egyik elítélt levele: nincs olyan nap, hogy pofon nélkül megússza. A szemére mért ütésektől jóformán már nem lát, a veséit lerugdosták.. "A bal szememre még a fényt sem látom, a jobbra is csak 65 százalékot. Pontosan meg tudnám nevezni az őröket, akik ezt tették velem, de most még nem teszem - írta az egyik fiú a szülőknek kicsempészett levélben.
A 13 évre elítélt Illés Zsolt sógora szerint, Kabács János szerint embertelen körülmények vannak a fegyházban.
Forrás: Blikk, 2005. július 4.