Afrika Unió csúcstalálkozó
Megkezdődött az Afrikai Unió ötödik csúcstalálkozója, amelyen több tucat állam- és kormányfő a líbiai Szirt városában két napon át összeveti nézeteit főként a kontinens és a "nyolcak" kapcsolatáról, és az Afrika számára az ENSZ-ben jutó szerepről.
Dátum: 2005-07-04 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:42.388755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanácskozáson meghívottként részt vesz Kofi Annan, az ENSZ ghánai származású főtitkára, és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. Az afrikai vezetők egyik fő napirendi pontja a kontinens képviseletének kérdése az ENSZ átalakítani és kibővíteni tervezett Biztonsági Tanácsában, a másik pedig - amiben az időpontok véletlen egyezése is a kezükre játszik - a G8, a nyolc vezető ipari hatalom e heti csúcsértekezlete elé terjesztendő állásfoglalás. Ez utóbbiban a földrész fejlesztésére vonatkozó igények és az afrikai államok adósságainak leírása szerepel. Először is az adósságok eltörlését akarjuk, másodszor pedig egy gazdag beruházási és pénzügyi fejlesztési csomagot, amely nem csak a gazdasággal, hanem társadalmi problémákkal, így a szegénységgel is foglalkozik - mondta az Arab Liga főtitkára. Hasonlóképp fogalmazott a ruandai külügyminiszter is: "Az üzenet egyszerű. Az üzenet az, hogy az összes afrikai állam adósságát el kell törölni". Ami az ENSZ BT-t illeti, az afrikaiak két vétójoggal rendelkező állandó tagot, és öt nem állandó helyet követelnek maguknak.
MTI - fideszfrakcio.hu