Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országos történelmi íjász bajnokság a budai Várpalotában

Történelmi viseletbe öltözött íjászok versenyeznek szombaton a budai Várpalotában a Mergen kupáért és az Ország Íjászbajnoka címért - tudatta a Magyar Íjász Szövetség (MÍSZ) Történelmi Szakmai Bizottsága.


Dátum: 2002-08-28 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:15.790298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kamarás Szilárd, a rendezvény fő szervezője elmondta: a történelmi szakmai bizottság első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg az országos történelmi íjász bajnokságot.

- A fődíj, a Mergen kupa méltó jutalom, mivel az íjászat nagymesterei, a mongolok mergennek, azaz jól célzónak nevezték nagy tudású íjászaikat - tette hozzá.

A korhű hangulatról ősi sztyeppei zenékből összeállított műsor, valamint a Magyar Duda Zenekar gondoskodik.

A rendezvény ideje alatt a várudvaron honfoglalás-kori jurtát állítanak fel, ahol a résztvevők megkóstolhatják az 1200 éves úgynevezett törteli hun üstlelet pontos másában készült honfoglalás-kori ételeket.

A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvényen egész napos ragadozómadár-kiállítás is lesz, valamint népművészeti mesterség-bemutató és kirakodóvásár várja a látogatókat.

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Szakmai Bizottsága két éve alakult a történelmi íjászat megismertetésére, népszerűsítésére. Feladata íjászversenyek rendezése is, ahol a történelmi íjászattal foglalkozók rendszeresen próbára tehetik tudásukat - ismertette Kamarás Szilárd.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek