A kormány három éve adóemeléssel pótolja a költségvetési hiányt
Miniszterelnök úr ma a parlamentben kirobbanó sikerről beszélt, de mit mondana annak a 300 ezer embernek, aki ma hiába keres munkát Magyarországon. Komolyan gondolja-e Gyurcsány Ferenc, amit a kormány több millió forintért megjelentetett hirdetésében állít, hogy minket irigyel Németország, Franciaország, Olaszország, vagy Spanyolország? - kérdezte Varga Mihály Gyurcsány Ferenctől a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva.
Dátum: 2005-07-04 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:44.283481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ön kormánya sikerének könyvelte el a jelentős béremeléseket, de Ön is tudja, hogy ezek fele részben az Orbán-kormány intézkedéseinek köszönhetőek - mondta a Fidesz alelnöke. Varga Mihály kiemelte, hogy az előző ciklus alatt 19 ezer 500 forintról 50 ezer forintra nőtt a minimálbér, az elmúlt három évben viszont alig emelkedett. Miniszterelnök úr említette a nyugdíjasok helyzetét. Nem Önök voltak azok, akik azt ígérték, hogy nem lesz gázáremelés, és ingyenes lesz a szív- és érrendszeri gyógyszer - kérdezte Varga Mihály a miniszterelnöktől.
Gyurcsány Ferenc tapintatosan hallgatott arról is, hogy a kormány 33 alkalommal emelte az adókat, és új adónemeket is létrehoztak. A kormány adóemeléssel próbálta betömni azt a lyukat, amelyet az államháztartásban létrehoztak, ez az egyik oka annak, hogy a magyar gazdaság ma lehetőségei alatt teljesít - jelentette ki Varga Mihály.
A szocialisták 400 ezer új munkahelyet ígértek, ehhez képest hat éve a legmagasabb, több mint 300 ezer a munkanélküliek száma az országban. A szocialisták 800 kilométernyi autópálya megépítését ígérték, amelyről már egyre kevesebb szó esik, ahogy arról is, hogy, az úgynevezett PPP-programokkal mennyivel növekedik majd az ország adóssága. Varga Mihály emlékeztetett, több mint 4000 milliárd forinttal nőtt az államadósság az elmúlt három évben, ami azt jelenti, hogy lassan fejenként 400 ezer forinttal több államadóssága van minden magyar állampolgárnak, mint 2002-ben. A Fidesz alelnöke a lakáshitelek kapcsán elmondta: a kormány csökkentette az igénybe vehető hitel időtartamát, elvett az adókedvezményből, és ezzel sok ezer ember számára lehetetlenítette el a lakáshoz jutás esélyét. Míg az előző ciklusban 270 ezer ember vett fel kedvezményes lakáscélú hitelt, addig kormány Fészekrakó programja iránt néhány ezer ember érdeklődött eddig - tette hozzá.
Miniszterelnök úr, Önnek nem a parlamenti ellenzékkel kell viaskodnia, hanem a munkanélküliséggel és az elszegényedéssel. Önt erre a munkára kérték fel - zárta reagálását Varga Mihály.
fideszfrakcio.hu