Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olcsó húsnak híg a leve

A kormány azt ígérte a kertészetnek, hogy jól fognak járni, az Európai Uniós csatlakozással. Azt ígérték, hogy nem csökkenhet az ágazatok jövedelmezősége. Azt ígérték, hogy ehhez minden segítséget megadnak, de a tények nem erre utalnak mondta Lengyel Zoltán hétfőn a parlamentben.


Dátum: 2005-07-04 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:44.919553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az uniós csatlakozást követően a hazai gyümölcstermelők kellemetlen helyzetbe kerültek. Már tavaly sem fedezte a felvásárlási ár a szedés költségeit a meggytermelők számára. Akkor azt mondták, hogy kivételes év volt, az idei évre minden meg fog oldódni. Itt az új gyümölcsszezon, és az a negyedmillió család, aki kertészetből él, nem tapasztalja, hogy megoldották volna problémáikat. Ma már annak is örülnek, ha termelésük stagnál, de többségüknek további piacvesztéssel kell szembenézni. Mi lesz ezzel a negyedmillió családdal? Az első dominó borítja a többit is. A csökkenő termelés kihatással van a tartósítóiparra is. Nem csak a kertészek, a tartósítóipar is az egyik nagy vesztese az uniós csatlakozásnak, illetve a szocialista- szabaddemokrata kormány áldásos tevékenységének. A Magyar Tartósítóipari Szövetség Titkárának elmondása alapján, az élelmiszeripari szakágazatok zömében az első uniós év a termelés és az értékesítés visszaesésével járt, különösen szembetűnő azonban a pozícióromlás a tartósítóiparban, amelynek termelése és értékesítése egyaránt 12%-kal csökkent. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy egyre kevesebben tudnak megélni ebből az ágazatból, egyre kevesebb munkahelyet tudnak fenntartani. Mi tesz ezekkel az emberekkel? Mi lesz a magyar tartósítóiparral? Az elmúlt hetekben több neves magyar céget nem engedtek be az orosz piacra élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt. Amíg a kormány kommandósdit játszik az élelmiszeriparban, addig egyre kevesebb árut lehet kivinni az országból, az importőr szerint élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt. Mindeközben boltjainkba szinte bárhonnan, bármit beszállíthatnak. Nincs olyan hét, hogy ne hallanánk egy-egy ügyről. A székesfehérváriak is megették volna a szalmonellás csirkét, ha véletlenül nem pont ott, és pont akkor vizsgálódik a hatóság. Nem gondolja, ha így megy ez tovább, a helyzet tovább fog romlani? Mit kíván tenni annak érdekében, hogy a hazai zöldség-gyümölcstermelők kellő információval rendelkezzenek, és termékeiket ne szoríthassa ki a piacról silányabb minőségű, bizonytalan eredetű áru. Mit kíván tenni az egyre rosszabb körülmények közé kerülő tartósítóiparral? Nem látja visszásnak, hogy miközben importőrjeink is élelmiszerbiztonsági okokra hivatkoznak, mára egyetlen laboratórium sem rendelkezik a fövárosban akkreditációval - mondta és kérdezte Lengyel Zoltán, aki a miniszteri választ nem fogadta el.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek