Gyógyszeráremelés: a nyugdíjasok luxusadója
A gyógyszerek árának emelésével a kormány luxusadót vetett ki a nyugdíjasokra, a nagycsaládosokra és a fogyatékos gyermeket nevelőkre. Mátrai Márta és Wintermantel Zsolt a miniszterelnök parlamenti dolgozószobája előtt tartott sajtótájékoztató keretében egy "Luxusadó nyugdíjasoknak", "1247 gyógyszeráremelés" feliratú csomagot juttatott el a kormányfőhöz.
Dátum: 2005-07-04 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:45.876963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mátrai Márta elmondta, 2005. július 1-jétől 1274 támogatott gyógyszer ára emelkedik, vagyis luxusadót vetett ki a kormány ezekre a készítményekre. A képviselő emlékeztetett, a kormány 2002-ben azt ígérte, ingyenesek lesznek a szív- és érrendszeri, valamint a csontritkulás elleni gyógyszerek, azonban ezen készítmények ára, különösen számos szívgyógyszeré 100 százalékos mértékben emelkedett. Hozzátette: az emberek zsebéből a kormány több tízezer forintot vesz ki évente, a gyógyszerek, a gáz, a villamos energia és az élelmiszerárak felemelésével. A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy tárgyaljon a gyógyszergyártó cégekkel, és vonja vissza ezt az intézkedést, amivel az időseket, a nagycsaládosokat és a fogyatékkal élőket is rendkívül nehéz helyzetbe hozza - mondta Mátrai Márta.
Wintermantel Zsolt emlékeztetett, hogy idén már nem első alkalommal emeli a gyógyszerek árát a kormány. Mindez azért történik, mert a kormány 4,5 milliárd forinttal csökkentette a gyógyszerár-támogatásra rendelkezésre álló keretet. Lehet így dönteni, de akkor nem kirobbanóan sikeres gazdaságról, hanem a nyugdíjasok számára is bevezetett luxusadóról kellene beszélni - tette hozzá. A képviselő megjegyezte a nagy értékű ingatlanokra bevezetendő luxusadót az ügyeskedők ki tudják majd játszani, ha ingatlanaikat társasházzá alakítják; a gyógyszerárba beépített áremelést, a nyugdíjasok "luxusadóját" azonban nem lehet megkerülni.
fideszfrakcio.hu