Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szükségállapot Bulgáriában

Szükségállapotot léptettek életbe Bulgária északkeleti részén, ahol a több napja tartó esőzések és viharok az ötödik halálos áldozatot követelték hétfőn - közölte a polgári védelem.


Dátum: 2005-07-04 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:46.198801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A három napja tartó felhőszakadás következtében Sumen, Targoviste, valamint Popovo térségében több helyen átszakadtak a gátak. Az ítéletidőben a hivatalos mérleg szerint öten haltak meg: egy 83 éves férfi vízbe fúlt hétfőn, négyen villámcsapás következtében vesztették életüket szombaton. Mintegy húsz település maradt áram nélkül Targoviste térségében, ahol lakóházakat és nem kevesebb, mint 25 hidat tett tönkre az ár - közölte egy helyi elöljáró. Az ország északkeleti részén az áradások miatt szünetel a vasúti közlekedés. A közszolgálati rádió jelentése szerint "válságos" a helyzet az északi Rusze, a délkeleti Haszkovo és az ország középső részén fekvő Veliko Tirnovo körzetében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek